Neue Zürcher Zeitung: másnaposak a magyar szocialisták

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Másnaposság a magyar szocialisták köreiben" címmel közölt szerdán kommentáló megjegyzésekkel tarkított, hosszú ismertetőt a magyarországi elnökválasztásról a Neue Zürcher Zeitung című svájci újság.

Államfővé választása után Sólyom László bejelentette, hogy szigorú, passzív és hallgatag elnök lesz. Szüksége is lesz ezekre a tulajdonságokra, mert megválasztása után a hagyományosan harcias pártoknak nagyobb szükségük lesz egy visszafogott, szigorú döntőbíróra, mint valaha - írta a zürichi lap.

Tudósítása szerint ugyanis már most körvonalazódik, hogy a jövő évi választásokon ismét "rút harci jelenetekre" kerül sor, hiszen a szocialistáknak ki kell köszörülniük az elnökválasztási csorbát, a fiatal demokraták pedig úgy érzik, szárnyakat kaptak és megerősödtek.

A tudósító megfogalmazása szerint a szocialistáknál másnapos hangulat uralkodik. Szem- (és fül)tanúkra hivatkozva azt írta, hogy a szocialisták zárt ajtók mögött megtartott rendkívüli kongresszusának résztvevői nem takarékoskodtak a kíméletlen elemzésekkel és a párton belüli ellenfeleiknek szánt oldalvágásokkal.

Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc, aki országos szinten bizonyosan meggyengült, a párton belül inkább erősítette helyzetét - írta a svájci lap munkatársa, arra utalva, hogy a kongresszus megválasztotta Gyurcsányt a 2006-os választási harcot előkészítő bizottság elnökévé.

A túl kevéssé függetlenként besorolt Szilinek címzett, nagyon is érthető liberális bírálatnál kétségtelenül fájdalmasabban érinthette az exkommunistákat az, amikor rájöttek, hogy a Fidesz taktikai cselének áldozatává váltak - írta arra a taktikára utalva, amelyet a Fidesz-képviselők a parlamenti szavazás egyes fordulóiban követtek.

Megállapítása szerint senki sem vitatja, hogy Sólyomnak megvannak az adottságai ahhoz, hogy méltó, rátermett elnöke legyen Magyarországnak. Kiemelte, hogy "a nagyon professzorosnak, sőt időnként kissé szórakozottnak ható" alkotmányjogász nemzetközi tekintélynek örvend a maga szakterületén.

A nem remélt és főleg a kormánykoalíció megosztottságának köszönhető elnökválasztási siker nagy ösztönzést adott a Fidesznek - állapította meg a svájci lap tudósítója, de - mint néhány sorral alább megjegyezte - kissé korainak tartja azt a választási kampányhangulatot, amelyet Áder János frakcióvezető teremtett a kormánykörökben működő "tolvaj bandát" emlegető filippikájával.