Az MSZP népi baloldala: ülésezik az új áramlat

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP magukat népi baloldalinak valló tagjai találkozót szerveznek szombaton Kecskeméten, amelyen várhatóan részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István, az MSZP elnöke és Szili Katalin házelnök is.

A kezdeményezés abból indult ki, hogy az MSZP-ben van egy népi baloldal, amely szeretné ha hallanák a hangját - közölte a szervező Alföldi Albert, az MSZP országgyűlési képviselője , hozzátéve, hogy a rendezvényen az MSZP szocialista platformja, valamint nemzetpolitikai és a társadalompolitikai tagozata, illetve a Reformkörök Alapítvány képviselteti magát.
    
Mégis, kinek a füle?
Semmi olyasmiről nincsen szó, hogy "rángassuk meg egymás fülét", a találkozó csak arról, hogy eltöltenek egy délelőttöt a párt vezetőivel, a miniszterelnökkel - mondta Alföldi Albert, a találkozó szervezője . A hvg.hu értesülései szerint az eszmecserét, amelynek címe "A népi baloldal ma", már közvetlenül az MSZP számára kudarccal végződött köztársasági elnök választás után megtartották volna, s a meghívottak között akkor Gyurcsány Ferenc neve nem szerepelt. Akkor a találkozó célja a kudarc okainak megvitatása volt.
A június elseje óta szervezett találkozón, amelyre száz főt várnak, ott lesz Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese és Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára is. Először a tagozatok képviselő szólalnak fel, majd a miniszterelnök. A Reformkörök Alapítvány nevében Géczy József Alajos, a társadalompolitikai tagozat nevében Gazsó Ferenc, míg a nemzetpolitikai tagozat nevében Tabajdi Csaba fog felszólalni.
   
Alföldi emlékeztetett rá, hogy 1995-ben, a Bokros-csomag idején Hajóson
szervezett egy találkozót, "amikor fontos volt az, hogy beszéljünk egymással".
   

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 168 óra című hetilap legutóbbi számában megjelent interjújában egyebek között kifejtette, hogy a szocialista párton belüli vitában "megjelentek a népi-urbánus nézetek - értve a népi és polgári baloldalra". Emellett bajnak nevezte, hogy "a népi baloldali szárny kevésbé befolyásos a társadalmi kapcsolataiban. Nem vagyunk jelen vidéken". A miniszterelnök szerint jelenleg legalább négy áramlat - szocialista, szociáldemokrata, népi és polgári baloldali - van jelen az MSZP-ben.