A szabályozás szerint a hatóság a törvényben meghatározott feladatait a miniszterelnök által felkért, az emberi jogok védelme területén kiemelkedő tapasztalattal rendelkező hat tagból álló tanácsadó testülettel együttműködve látja el. A hat évig tartó megbízatásról szóló okmányokat ünnepélyes keretek között Göncz Kinga miniszter, valamint Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára adta át.
Az EBH tanácsadó testülete elsősorban az egyenlő bánásmód biztosításával kapcsolatos koncepciókat, szabályozási terveket, valamint a kérdést érintő jogszabályokat véleményezi. Kondorosi Ferenc köszöntőjében a jogállami feltételrendszer újabb elemének nevezte a hatóságot.
A tanácsadó testület kinevezett tagjai: Farkas Lilla ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság állandó jogvédő megbízottja; Gyulavári Tamás egyetemi docens, munkajogi szakértő; Herczog Mária egyetemi tanár, szociálpolitikai szakember; Kárpáti József ügyvéd, jogsegély-szolgálati szakember; Majtényi László egyetemi docens, volt adatvédelmi biztos és Szigeti György jogász, a Vakok Egyesületének tagja. Az EBH elnökhelyettesévé pedig Furmann Imrét nevezték ki.
A február 1-je óta működő EBH országos illetékességű, központi közigazgatási szerv. Az EBH általános hatáskörű antidiszkriminációs hatóság, ami azt jelenti, hogy minden olyan ügyben eljár, ahol valakit hátrányos megkülönböztetés ér valamilyen tulajdonsága miatt. Felügyeletét az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter látja el.
Megalakult az Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testülete
Utolsó frissítés:
A tanácsadó testület megválasztásával teljessé vált az EBH működése, amelyet az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvény alapozott meg - mondta Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter.