A vám- és pénzügyőrség nyomozói és a szervezet Merkúr bevetési egységének munkatársai közös akciójuk során Szigethalom területén két magyar állampolgárt fogtak el, akik - információik szerint - a hegyeshalmi határátkelőhelyen kábítószert hoztak Magyarországra - áll Sipos Jenő alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság szóvivőjének közleményében.
A közlés szerint a pénzügyőrök a két férfi kisteherautójának átvizsgálása során, a műszerfal alatt, a sebességváltó mellett elrejtve mintegy 800 gramm kokaint találtak, amelynek feketepiaci értéke közel 16 millió forint. Ezután két helyen házkutatásra került sor, amelynek során számos bizonyíték került elő.
A vámnyomozók a kokaint lefoglalták, a gyanúsítottakat őrizetbe vették, ellenük kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az egyik férfi esetében egy korábbi ügyben, szintén kábítószerrel való visszaélés miatt, már folyik büntetőeljárás.
Tizenhatmillió forint értékű kokaint foglaltak le
Utolsó frissítés:
Tizenhatmillió forint értékű kokaint foglaltak le a vámosok Szigethalmon - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.