Ombudsman: a cigányirtó játék sérti az emberi méltóságot

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az „Oláh Action” számítógépes játék súlyosan sérti az emberi méltóságot - állapította meg Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok ombudsmanja.

Álláspontjuk szerint az internetről letölthető számítógépes program, amelyben a játékosnak „Magyarországot kell megtisztítania a roma lakosságtól”, súlyosan sérti a roma kisebbség, mint közösség; ezen keresztül pedig a közösség minden egyes tagjának emberi méltóságát.

„Az a játék, amely a romákat céltáblának tekinti, és amelyben a játékosok végső célja e népcsoport virtuális kiirtása, rendkívül sértő, megalázó a roma kisebbség tagjaira nézve, és mind jogilag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan” - írta a két ombudsman.

Szerintük a „játék” összeegyeztethetetlen az Alkotmányban, illetve a nemzetközi emberi jogi egyezményekben deklarált alapvető eszmékkel és értékekkel.

Lenkovics és Kaltenbach úgy látja, hogy ez visszaélés a véleménynyilvánítási szabadsággal még akkor is, ha a játéknak kifejezetten nem célja a cselekvésre buzdítás, és terjesztése a hatályos magyar szabályozás szerint nem büntetendő.

A rendőrség júniusban, több feljelentés nyomán eljárást indított az ügyben, a nyomozást azonban a múlt hónap végén - ügyészségi állásfoglalás alapján - bűncselekmény hiányában megszüntette. Megállapításuk szerint az ügy „nem meríti ki a közösség elleni igazgatás törvényi tényállási elemeit”.