Fegyelmi az arab focistákat előállító rendőr ellen

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Békéscsabán edzőtáborozó arab futballisták elleni rendőri intézkedés miatt lesz olyan rendőr, aki ellen fegyelmi eljárás indulhat, a többség azonban jogszerűen járt el - derült ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének nyilatkozatából.

Még augusztus harmadikán este érkezett segélykérés egy békéscsabai bevásárlóközpontból, hogy a játékteremben mintegy harminc külföldi veri a biztonsági őrt. A nagy erőkkel kivonuló rendőrök végül a város különböző pontjain elfogták és előállították a bevásárlóközpontból elmenekült, az Egyesült Arab Emírségből érkezett, és Békéscsabán edzőtáborozó fiatal labdarúgókat.

A főkapitányság nyilatkozata szerint augusztus harmadikán este a segélyhívón jelentkező férfi arról tett bejelentést, hogy a menekülttáborban élő személyek zavarták meg a rendet, s mivel ilyen eset már előfordult Békéscsabán, a rendőrök okkal értelmezték szó szerint a bejelentést.

Az eddigi vizsgálatok során, amelyekben részt vettek az Országos Rendőr-főkapitányság szakértői is, a várható fegyelmi eljárás megindítása mellett azt állapították meg, hogy az eljáró rendőrök többsége jogszerűen, a szolgálati szabályzatban foglalt jogosítványai szerint intézkedett.

A megyei főkapitány helyettese időközben felkereste az arab fiatalok szálláshelyét, és találkozott a csoportot kísérő vezetővel. A főkapitányság nyilatkozata szerint a bűnügyi igazgató a történtek korrekt kivizsgálására tett ígéretet, amelyet vendéglátója elfogadott. A beszélgetés után Hajdú Antal rendőr ezredest arról tájékoztatta a sportolókat kísérő vezető, hogy az eredetileg tervezett időpontig maradnak Békéscsabán, és folytatják megkezdett edzésprogramjukat.

A megyei rendőri vezető vendéglátói nem jelezték írásbeli bocsánatkérésre vonatkozó igényüket, mindazonáltal Hajdú Antal személyesen is elnézést kért azoktól, akiknek a rendőrség az intézkedés alatt ok nélkül kellemetlenséget okozott.