Zámbó Gyula azt követően nyilatkozott az ügyben, hogy a stop.hu internetes portál egy videofelvétel alapján részleteket közölt Kulcsár Attila egyik kihallgatásáról. A védő szerint, bár megtehette volna, soha nem kérte ki az ügyészségtől a kihallgatáson rögzített videofelvételek másolatát. Utalt arra, hogy e dokumentumokból a 26 gyanúsított és védői kérhettek másolatot. "Ha kérnék, elvileg kaphatnék a felvételekből, de nincs ilyen szándékom" - fogalmazott az ügyvéd.
Zámbó tudomása szerint több érintett élt ugyanakkor ezzel a lehetőséggel, de közülük senkit nem kívánt megnevezni. A sajtóban megjelent információkat Kulcsár Attila nem kívánta kommentálni.
A K and H-ügyben még a múlt héten befejeződött az iratismertetés, és az iratokat ekkor szállították át a Fővárosi Főügyészségre; az ügyészségnek 90 napja van, hogy benyújtsa a vádiratot a bíróságra.
A rendőrség június 15-én jelentette be, hogy befejezték a lényeges nyomozati cselekményeket, és megkezdik az ügyben keletkezett iratok ismertetését a gyanúsítottakkal és védőikkel. Az ügyben 273 embert hallgattak meg tanúként, ők döntően Kulcsár Attila ügyfelei és a K and H Equities-szel kapcsolatban lévő személyek. Az ügy 26 gyanúsítottját 35 bűncselekménnyel gyanúsították meg. A
nyomozás során 55 ezer oldal irat keletkezett, ezt 130 kötetbe rendezték.