Gyurcsány: a privatizációt befejeztük

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar politikából az elmúlt időszakban "bántóan" kiveszett az együttműködés bátorsága, de nem szabad engedni, hogy a demokratikus versengés és kényszere elhomályosítsa az együttműködés közös kötelezettségét és felelősségét – mondta a miniszterelnök a parlamentben.

A miniszterelnök szerint a Budapest Airport eladása mindeannyiunk érdeke, mert az érte kapott kétmilliárd dolláros árat a költségvetési hiány csökkentésére lehet fordítani, a 15 éves privatizációs folyamatot pedig idén le lehetne zárni. A kormányfő beszámolt arról is, hogy a kormány benyújtotta a benzin áfáját csökkentő törvénymódosítását.

"A magyar politikai elit, úgy látom, hogy nehezen fogadja el és veszi tudomásul, hogy a rendszerváltozás egyik legnagyobb erénye és eredménye a harmadik Magyar Köztársaság éltető eleme, hogy el tudjuk fogadni, hogy különbözőképpen vélekedünk a demokratikus alkotmány keretei között Magyarország helyzetéről és jövőjéről, hogy szociáldemokrata, liberális és konzervatív politikusok ugyanattól a jó szándéktól, ugyanattól a jóhiszeműségtől áthatva keresik a haza boldogulásának útját" – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában.

A demokratikus Magyarország létezésének és fejlődésének feltétele a különböző politikai szándékok, vélemények elfogadása – mondta a kormányfő

Orbánhoz is szólt
© Fazekas István
"Magyarországon több munkahely kell, és ha van igazi közös nagy kihívás akkor az, hogy lesz-e több munkahely" - mondta Gyurcsány Ferenc hozzátéve, hogy felkérte a munkaügyi minisztert, szeptember 30-ig készítsen jelentést a parlamentnek a foglalkoztatási helyzetéről, és tegyen javaslatot, "hogy adjunk egy újabb lendületet új munkahelyek teremtésére". Mint mondta, az elmúlt években 300 ezer munkahely jött létre, mégis csak 30-40 ezer munkahellyel van több mint három éve.

A kormányfő hangsúlyozta: a jövő évi büdzsé elkészítése kapcsán a kormány szándéka, hogy fegyelmezett és szigorú költségvetéssel szolgálja azt a politikát, amelynek leglényegesebb elemeit meghirdették a Gyurcsány-kormány programjában, és a Száz lépés programjában.

A kormányfő az ülésteremben jelen lévő Orbán Viktor volt miniszterelnöknek címezve szavait, azt mondta: ha fenntartja azt az állítását, hogy Magyarország gazdasága válságban van, akkor azt számokkal, tényekkel bizonyítsa. "Egyenes demokrata így viselkedik" - fogalmazott.

Mint mondta, Magyarországon 1998 óta olyan mértékű növekedés, átlagosan 4 százalék, tapasztalható, amely meghaladja az ország aranykorának tartott dualizmus időszakának növekedését, amelynek átlaga 3,7 százalék volt. A miniszterelnök szerint a gazdaság legtöbb problémáját a politikusok okozták, az 1996-tól egyre erőteljesebben fejlődő gazdaság a választások miatt 2001-ben tér le egyensúlyt tartó növekedési útjáról.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén megjelent Sólyom László köztársasági elnök is.