Százmilliók felvételére kényszerülhet a Művészetek Palotája

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sokszáz milliós hitel felvételére kényszerülhet a budapesti Művészetek Palotája a kormány által elrendelt költségvetési maradványképzéssel összefüggésben - mondta az intézményt működtető társaság egyik vezetője.

"Úgy szeretnénk megvalósítani ezt a hitelfelvételt, hogy a közönség ebből ne érezzen semmit" - közölte Csonka András, a Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Kft. szervezési és üzemeltetési igazgatója az MTI-vel. Mint mondta, a látogatók apróbb változásokat fognak tapasztalni, de nagyon remélik, hogy ezek ebben az évben még egyáltalán nem lesznek érezhetőek.

"Miután a Művészetek Palotája kft. 100 százalékos állami tulajdonú, ezért egy ilyen nagyságrendű hitelfelvételre csak úgy kerülhet sor, hogyha az alapító, a tulajdonos erre kötelez minket, és a Pénzügyminisztérium pedig megfelelő garanciát ad, hogy ez valóban vissza is lesz fizetve" - hangsúlyozta. "Mi csak úgy veszünk föl hitelt, hogyha teljes garancia van arra, hogy a jövő év elején ezt valóban visszafizetik" - közölte Csonka András. Mint fogalmazott, "itt olyan nagyságrendről van szó, amivel nem lehet viccelni", az összeg körülbelül harmadévnyi teljes költségvetésüket teszi ki.

Arra a kérdésre, mekkora összegű az a hitel, amelynek felvételéről a kulturális tárcával tárgyalnak, az igazgató azt felelte, "sokszáz milliós". Csonka András a minisztériummal folytatott tárgyalások kulcspontjának azt nevezte, ki fizeti majd a hitel kamatterheit. Van ugyanis egy elképzelés, amely szerint ezt a fél évvel ezelőtt megnyílt intézménynek kellene állnia - mondta.

Benedek András, a tárca közigazgatási államtitkára kedden az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén, a tárcához tartozó kulturális intézmények költségvetési helyzetét ismertetve beszélt arról, hogy a kormány által elrendelt maradványképzés kötelezettségét egyes esetekben átütemezéssel tervezik teljesíteni, míg a Nemzeti Színház Rt. és a Művészetek Palotáját működtető kft. hitelt vesz fel.

A minisztérium és az ahhoz tartozó Nemzeti Kulturális Alapprogram a kormány rendelete értelmében 26,7 milliárd forintos maradványt köteles képezni. A tárca körülbelül október végére tud képet adni az egyes intézményeket érintő összegekről - mondta a bizottsági ülésen az államtitkár. A Nemzeti Színház Rt. egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.