"Az útszéli politizálást mindenki utálja, de az utcai politizálás egy pozitív kategória, ez a legjobb alkalom arra, hogy olyanokkal is beszélgethessünk, és olyanok véleményét is megkérdezzük, akik nem járnak politikai fórumokra, és még parlamenti közvetítést is legfeljebb csak vérnyomásemelőnek nézik" - mondta a szocialista politikus, aki az aktivisták mellett maga is kiosztott néhány szórólapot a Kossuth Lajos utcai buszmegállóban várakozók között, és szóba elegyedett a járókelőkkel.
Mint mondta, nem csak szórólapokat osztanak, hanem kérdőívet is, amelyen megkérdezik az emberek véleményét, hogy elmennek-e szavazni 2006-ban, hogy jobban mennek-e a dolgok Magyarországon mint egy évvel ezelőtt, vagy hogy az ország a kelleténél jobban megosztott-e politikailag. A kérdések között szerepel, hogy igazságosnak tartják-e a luxusadó bevezetését, és egyetértek-e azzal, hogy börtönbüntetés fenyegesse-e azt, aki feketemunkára kényszeríti az alkalmazottait.
Lendvai abban lát különbséget az Orbán Viktor által indított nemzeti konzultáció és az MSZP akciója között, hogy itt nem fognak ígérni, olyan mondatot nem mondanak, amit aztán a költségvetésben vagy a 2006-os választási programban nem lehet majd viszontlátni.