"A svédek elleni világbajnoki selejtező óta csak az a téma, hogy mi lesz a szerződésemmel – nyilatkozott Matthäus a távirati irodának. – Pedig nem az a kérdés, hogy Matthäusnak lesz-e szerződése, hanem az, hogy miért nem találták ki már hónapokkal ezelőtt, hogyan oldják meg a kapitánykérdést, ha eljön a hosszabbítás ideje. Ráadásul ebben a rendkívül zavaros időszakban a szövetség elnöke Peruban tartózkodik, ami nem baj, de az már nem szerencsés, hogy nincs egy olyan helyettese, aki a napi problémás ügyeket megoldja és felelős döntéseket hozna."
Matthäus az MTI-nek arra a felvetésére, hogy Bozóky Imre elutazása előtt kijelentette, támogatja a kapitány szerződésének meghosszabbítását, a következőket mondta: "Tudom, mit mondott az elnök úr, de számomra fontosabb, hogy mit tesz a gyakorlatban. Én is mondhatom azt, hogy Bécstől Budapestig úszom a Dunában, aztán az már egy másik kérdés, hogy ezt valóban megteszem-e."
A szövetségi kapitány szerint az sem szerencsés, hogy több lap az ő nevével akarja eladni az aktuális számot. "A Nemzeti Sportban az jelent meg, hogy hétfőn kipakolok és mindent elmondok, pedig én ilyet nem nyilatkoztam, sajnos tudatos ferdítés történt, melynek egyetlen célja volt, hogy több példányt tudjanak eladni az én nevemmel.”
A kapitány értetlenül fogadta a Sport Plusznak azt a cikkét is, amelyben azt fejtegették, hogy azért akar a bolgárok és a horvátok elleni meccs előtt szerződést hosszabbítani, mert így tudja bebiztosítani a helyét az esetleges kudarcok esetére is.
„Szeretnék egy olyan szakmai programot elkészíteni, melynek segítségével jobb és eredményesebb lesz a magyar futball. Én építettem be a válogatottba többek között Torghelle Sándort, Huszti Szabolcsot, Juhász Rolandot. Gera Zoltán nálam lett nemzetközi klasszis. Ma már valamennyien külföldön futballoznak, klubjaik is jelentős bevételekhez jutottak az eladásukból. Torghelle és Juhász összesen csaknem hárommillió euróért kelt el. Magyar klubcsapataikból soha nem kerültek volna külföldre” – véli a kapitány.
„Igaz, hogy nem sikerült a világbajnoki kvalifikáció kivívása, de én azt is szép eredménynek tartom, hogy az ötödik kalapból érkezve a harmadik helyen állunk a csoportban, tehát két elénk sorolt csapatot is megelőzünk. Jó úton járunk, de ha a magyar futballban dolgozók nem állnak mögénk, akkor egyedül képtelenek leszünk továbbfejlődni. Azt a hozzáállást, amely az elmúlt húsz évben jellemző volt a magyar futballban, el kell felejteni, vagy ha így dolgozunk, akkor vállaljuk fel azt is, hogy nem akarunk ott lenni a nemzetközi tornákon" – nyilatkozta Matthäus.