Megvan a kétszázezredik diákhitel-igénylő

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Személyesen köszöntötte a kétszázezredik diákhitel-igénylőt a Diákhitel Központ Rt. vezérigazgatója szerdán.

Csillag Tamás vezérigazgató elmondta, hogy nagyon népszerűnek bizonyult a diákhitel, hiszen négy évvel az indulás után már a kétszázezredik igénylőt köszönthetik. A hitelt kétszázezredikként Gajdács Andrea, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai karának elsőéves levelező hallgatójaként vette fel, a diploma megszerzését munkája mellett vállalta.

Gajdács Andrea ajándékba kapott egy hónapnyi vissza nem térítendő diákhitelt, vásárlási utalvány formájában.

A Diákhitel Központ Rt. sajtóközleménye szerint a 2001 szeptembere óta 85,5 milliárd forintot fizettek ki. Az előző tanévben minden harmadik jogosult élt a diákhitel lehetőségével.