Roma pártot alapít a Lungo Drom alelnöke

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Önálló politikai erőként kíván a jövő évi választások nyomán a törvényhozásba jutni a várhatóan november elején, Cigány Demokrata Unió (CDU) elnevezéssel megalakuló párt - jelentette be az alapító, ifj. Bogdán János, a Lungo Drom alelnöke.

A CDU a politikában középen szeretne maradni, nem tartozik majd sem a bal- sem a jobboldalhoz - mondta ifj. Bogdán János. A Népszabadság szerint az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tagja legkésőbb november elejéig létre kívánja hozni a CDU-t, amelynek rövidítésének kívül semmi köze nincs a német CDU-hoz.

Ifj. Bogdán János szerint a társadalom alsó egyharmadában élőket - romákat és nem romákat - kívánnak megszólítani. Ez az a társadalmi réteg, amelyek helyzete a rendszerváltás óta folyamatosan romlik.

A Lungo Drom alelnöke fő célként jelölte meg, hogy a megalakítandó párt bejusson a parlamentbe, de hasonlóan fontos szerepe van a megyei és a helyi önkormányzatoknak is. Ifj. Bogdán János egyelőre nem kívánta elárulni azoknak a nevét akikkel együtt kíván dolgozni a párt megalakításában.

Véleménye szerint a Fidesszel szövetséges Lungo Dromban betöltött pozíciója és a pártalakítás nem összeférhetetlen, de ha választani kellene, akkor a CDU mellett döntene.