Ha bármelyik város elnyeri a megtisztelő címet, akkor 2010-ben együtt rendezik azokat a fesztiválokat és egyéb programokat, amelyek képet adnak a magyar kultúráról - közölte Budapest főpolgármestere, aki szerint egyetlen város sem képes arra, hogy egyedül jól oldja meg ezt a feladatot.
"Együtt, szövetségben, hálózatba tömörülve sokkal többre jutunk, sőt sokkal többet tudunk elérni, mint egyedül" - hangoztatta Demszky Gábor, aki azt mondta, hogy ezért tette meg Sopronnak is az ajánlatot; kedden az Ikva-parti várossal is aláírt egy hasonló együttműködési szándéknyilatkozatot.
Eddig a versenyzés ideje volt, de - miután a zsűri befejezte munkáját - most az együttműködés időszaka következik - mondta a sajtótájékoztatón Balogh József, Győr polgármestere, hozzátéve, hogy a kölcsönös információcserével, a kulturális események együttes népszerűsítésével sokrétűbbé válnak Győr és Budapest kapcsolatai.
Debrecen is jelezte, hogy nyitott az együttműködésre, Miskolc és Eger "gondolkodik", míg Pécs polgármesterével szerdán találkozik ez ügyben - mondta Demszky.
Az unió kulturális miniszterei 2004 májusában határoztak arról, hogy 2009-től évente két település, egy régi és egy új tagállam városa együtt lesz Európa kulturális fővárosa.
Ezt a szerepet az akkori döntés szerint 2010-ben egy magyar és egy német város tölti majd be. A pályázatra tizenegy magyar város jelentkezett, közülük hét jutott a második fordulóba.