Orbán: csak fontos ügyben |
Orbán az Indexnek nyilatkozva azt mondta, eddig is tervezte, hogy felszólal, de azt várta, hogy legyen egy olyan fontos kérdés, ahol az ügy eldöntését befolyásolhatja az, hogy mit mond. |
Hiller István emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor egy interjúban világossá tette: nem zárja ki, hogy a november 2-án kezdődő költségvetési vitában személyesen is részt kíván venni az Országgyűlésben. A pártelnök azt írja, megtisztelné, ha az ellenzéki pártvezér parlamenti felszólalásában kitérne arra, melyek azok a hivatalok, intézmények, amelyek megszüntetése szóba jöhet.
Az MSZP elnöke tudni szeretné azt is, jelenti-e a megyei közgyűlések, önkormányzati képviselő-testületek létszámának radikális csökkentése, hogy "a Fidesz ezúttal hajlandó lesz a kistérségekről szóló 2/3-os jogszabály-módosításokat is támogatni". A pártelnök szerint az a kérdés is felmerül, hogy Orbán Viktor az áfa-csökkentéssel szemben miért a személyi jövedelemadó csökkentését tartja a leginkább igazságos lépésnek akkor, "amikor nyilvánvaló, hogy az áfa voltaképp 'a szegények adója', hiszen éppen azokat sújtja leginkább, akik egyik napról a másikra élnek".
Hiller István arra kéri az ellenzéki pártelnököt, hogy felszólalásában térjen ki arra, mi a véleménye a nyugdíjrendszer igazságosabbá tételének kívánatos irányáról. Hozzáfűzte: az MSZP álláspontja az, hogy a nyugdíjasok biztonságát a mindenkinek járó 13. havi nyugdíj kiteljesítése, rendszerének megőrzése, a nyugdíjak összegében tapasztalható "elfogadhatatlan és érthetetlen" különbségek folyamatos enyhítése növelheti.
Hiller István azt írja, "a közügyeket figyelő polgárokkal szemben a politika akkor jár el a lehető legnagyobb szakmai gondossággal, ha jövőképét világosan, és az annak megvalósítására kigondolt program részletgazdag, összehasonlítható bemutatásával fejti ki".
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közleményben reagált Hiller István levelére. "Itt lenne az ideje, hogy Hiller István és az MSZP végre szembenézzen a valósággal! A jövő évi költségvetés ugyanis már a parlamenti vita megkezdése előtt megbukott. Ha Hiller István és Gyurcsány Ferenc nem akarja, hogy a 2006-os büdzsé kártyavárként omoljon össze, ezzel a ténnyel szembe kell nézniük és új, az Európai Unió számára is meggyőző, valós számokon alapuló költségvetést kell beterjeszteniük" - olvasható a közleményben.
Hiller Istvánnak ahelyett, hogy az ellenzékkel foglalkozna, el kell mondania, Gyurcsány Ferencnek az utóbbi időben tett ígéretei közül melyek nem valósulnak meg. A nagyobbik kormánypárt elnökétől joggal várják el az emberek, hogy megtudják, mire számíthatnak a jövő évben - áll a közleményben.