Jogszerű volt a BMI-n szedett hozzájárulás?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jogszerű volt a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézet (BMI) hallgatóitól szedett képzési hozzájárulás - jelentette ki Szabó Gábor rektor Szegeden. Az oktatási ombudsman és a hallgatói önkormányzatok másképp gondolják.

A BMI olyan többletszolgáltatásokat nyújt a hallgatóinak, melyek sem a képzési követelmények között, sem a tantervi előírások között nem szerepelnek - mondta a rektor.
   

Ombudsmani ajánlás
Az ügyben korábban Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa indított vizsgálatot, mert a BMI három hallgatója sérelmezte, hogy bár államilag finanszírozott alapképzésre jártak, mégis nyolcvanezer forintot kellett félévente befizetniük a Média Menedzser Oktató Kft. számlaszámára fejlesztés címén. Az ombudsman ajánlást fogalmazott meg a Szegedi Tudományegyetem számára, hogy az államilag finanszírozott képzésein szüntesse meg a fizetési kötelezettséget, és a jogszerűtlenül beszedett pénzt fizesse vissza.
A BMI-n intenzív levelező oktatás folyik, vagyis a szokásos levelező képzésnél jóval magasabb óraszámban zajlik az oktatás, ráadásul a technikai feltételek is sokkal jobbak Budapesten, mint az anyaintézményben Szegeden - közölte.
   
Az egyetemi tanács hét pontból álló intézkedéscsomagot fogadott el, a döntés alapján többek között a 2006/2007-es tanévtől csak költségtérítéses képzést indul majd a BMI-n - jelentette be a professzor.
   
Az SZTE a következő félévtől valamennyi beiratkozó hallgatóval szerződést köt, melyben rögzíti a költségtérítés és az egyéb szolgáltatási díjak nemfizetésének következményeit.

Azok, akik nem kívánnak szerződést kötni, Szegeden vagy a BMI-n - ez utóbbin az emeltszintű szolgáltatások nélkül - folytathatják tanulmányaikat - tudatta Szabó Gábor.
   
Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa  még tanulmányozza a konkrét intézkedéseket és azok irányát. Előzetesen, mint mondta, azt látja: az egyetem vezetésének nem volt bátorsága az intézmény polgárainak azt mondani, hogy örököltek egy helyzetet, amit nem akarnak fenntartani, ezért átalakítják, s igyekeznek mindenkit olyan helyzetbe hozni, hogy senkit ne érje kár. Ez így hoztam is meg nem is népmesei fordulat - értékelte az egyetem vezetésének lépéseit Aáry-Tamás Lajos.

A HÖOK más véleményen van
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint
többletszolgáltatásokért díjat kötelezően nem lehet beszedni a hallgatóktól - mondta Ekler Gergely, elnök az MTI kérdésére.
   
A hallgatói szervezet vezetője, utalva a vonatkozó kormányrendeletre, kifejtette: azokat a hallgatókat, akiket felvettek a Budapest Média Intézetbe, államilag finanszírozott képzésre, kommunikáció szakra s ugyanazon képzési követelményeket kell teljesítenie, mint Szegeden, a diplomájuk megszerzéséig egyéb szolgáltatási díj megfizetésére nem lehet kötelezni, ha az adott szolgáltatásokat nem veszik igénybe.
   
Ekler Gergely rámutatott: egy intézmény akkor hirdethet meg egy államilag finanszírozott képzést, ha ahhoz a szükséges feltételek rendelkezésre állnak. Egyéb esetben ne hirdesse meg - szögezte le a HÖOK elnöke.  Az intézmény egy önmaga építette csapdába sétált bele, amikor elismerte, hogy többletszolgáltatási díjakat szednek, s azok, akik ezt nem tudják fizetni, el kell hagyniuk a média intézetet - mondta.