Urbán Árpád © mkogy.hu |
A rendőrség szóvivője elmondta: a 63 éves Urbán Árpádot 73 éves bátyja lőtte meg. Közlése szerint a testvérek nem látták egymást, miközben hajtották a vadakat. Amikor a vaddisznók kiszaladtak a földútra, az idősebb testvér oldalra fordulva lőtt, és öccsét találta el.
A baleset a Balassagyarmat és Érsekvadkert közötti vadászterületen történt, ahol Urbán Árpádot egyik rokona szívtájékon lőtte meg. A baleset körülményeit a Nógrád Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatal vizsgálja, a helyszínelést a rendőrség végzi.
Az Országgyűlés saját és az MSZP is saját halottjának tekinti Urbánt. "Halálával súlyos veszteség érte a szocialista pártot, amelynek 1989-től tagja és elkötelezett politikusa volt. A veszteségben és a fájdalomban osztozik a képviselőcsoport, hiszen Urbán Árpád
személyében olyan barátot, szövetségest, kollégát vesztettek el, aki oktatási és sport szakemberként mindvégig a nehéz helyzetben élő gyerekek, fiatalok esélyeinek javításáért lépett fel" - fogalmaz Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető közleményében.
Urbán Árpád 1942. január 26-án született a Nógrád megyei Ipolyvecén. Nős, felesége pedagógus, két gyermekük van. 1967-ben diplomázott az egri tanárképzőn, és testnevelés-biológia szakos tanár lett. 1990 és 1994 között általános iskolai igazgató. 1995-ben kiegészítő diplomát szerzett a BME közoktatási vezetői szakán. Legutóbb az Őrhalmi Körzeti Általános Iskola igazgatójaként dolgozott. 1964 és 1985 között labdarúgó játékvezetéssel is foglalkozott, FIFA-kerettag volt. A Cserháti Vadásztársaság elnöke volt. Tagja volt a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány felügyelő bizottságának, illetve a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének.
1994 és 1998 között, illetve 2002-től az MSZP parlamenti frakciójának tagja, parlamenti képviselő volt. Az ifjúsági és sportbizottság és az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja volt.