Az U14-es együttesek részére kiírt torna fővédnöke Albert Flórián, aki az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt két év mérkőzésein több olyan tehetséges futballista is pályára lépett, aki pár év múlva a felnőttek között is szép sikereket érhet el. A tavalyi viadalt a házigazda Ferencváros fiataljai nyerték.
A mérkőzések kétszer 12 percig tartanak. A csapatok négy négyes csoportban kezdenek, mindegyik kvartettből az első kettő jut tovább, a legjobb nyolctól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny a Gold Cupért. A harmadik-negyedik helyezettek számára sem ér véget a viadal, ők ugyanis hasonló rendszerben játszanak tovább, a vigaszág legjobbja a Silver Cupot veheti át.
A napi belépők 500 forintba kerülnek (az ár tavalyhoz képest nem változott), de 10 ezer forintért lehet vásárolni támogatói jegyet is, amely három napra érvényes, tulajdonosa külön szektorban foglalhat helyet és jogosult a VIP-ellátásra is.
A tornán résztvevő csapatok: Ferencváros, Újpest, MTK, Sopron, Felcsút FC Gárdony, Kaposvár, FC Fehérvár, Szombathely, Borussia Dortmund (német), Feyenoord (holland), FC Basel (svájci), Dinamo Zagreb (horvát), Nagyszalonta (szlovák), OFK Beograd (szerb-montenegrói), Sparta Praha (cseh), Austria Wien (osztrák).