A program kampányszerűen kezdődik el öt vidéki nagyvárosban, Szeged mellett Debrecenben, Miskolcon, Pécsett és Szombathelyen a helyi drogambulanciák bevonásával - mondta Zacher Gábor klinikai toxikológus. Az önként jelentkezőktől vért vesznek és egy hét múlva megkapják a vizsgálat eredményét, arról, hogy a fertőző májgyulladás A, B, és C vírusa, illetve a HIV-vírus jelen van-e szervezetükben - közölte a szakember.
A fővárosi Péterffy utcai kórházban 2001 februárja óta szűrik az intravénás droghasználókat, ez idő alatt több mint kétezer embert vizsgáltak meg - közölte Zacher Gábor. Hozzátette: ez viszonylag mély merítés a becslések szerint nyolc és fél ezres hazai intravénás droghasználó populációból.
A fertőzött tű vagy fecskendő közös használata miatt az intravénás kábítószer használók a leginkább veszélyeztetett populáció. Magyarország helyzete jobb a környező országokénál, az eddigi vizsgálatok során a hepatitisz vírust a populáció 30 százalékánál, a HIV-vírust pedig két embernél mutatták ki - mondta a toxikológus.
Ez nem azt jelenti, hogy csupán ennyi fertőzött van, hiszen biztos vannak olyanok, akik nem kerültek az egészségügyi ellátórendszerbe, így vért sem vettek tőlük - hangsúlyozta a szakember. A kampányszerű szűrővizsgálat célja, hogy ezek a fiatalok fennakadjanak a "rostán", hisz az ő érdekük is, hogy tisztába legyenek saját egészségi állapotukkal. Bár az AIDS-et és a hepatitisz C típusát még nem lehet gyógyítani, már vannak olyan terápiás lehetőségek, melyekkel a szerhasználók élete meghosszabbodhat - közölte Zacher Gábor.