Hogy néz ki egy mintafalu Magyarországon?

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Budapesttől alig egyórányira található Csemő, Magyarország egyik legvirágosabb települése. A Lajosmizse és Cegléd között félúton meghúzódó község az utóbbi években valóságos mintafaluvá nőtte ki magát: virágos utcák, terek, rendezett kertek mindenfelé. Egyre többen költöznek ide a környező városokból, sőt messzebbről is - már több mint 300 holland betelepülő választotta Csemőt végleges lakóhelyéül, gyermekeik már ide járnak iskolába. A falu története a vidékfejlesztés egyik sikersztorija.

Csemő
A község 1952-ben Nagykőrös és Cegléd külterületéből alakult. Ekkor dőlt el az úgynevezett csemői per, melyben a két szomszédos város e terület birtoklásáért folytatott harca zárult le. A fővárostól, Budapesttől 70 km-re, az ország közepén terül el, mintegy 8 ezer hektár területen.
Csemő ma mintegy 4300 lelket számlál és – szemben más, egyre inkább elnéptelenedő településekkel – lakossága folyamatosan növekszik. Felkapottsága ellenére még mindig emberi áron lehet telket vásárolni és házat építeni. Csemő polgármestere, Barta Alajosné nem akarja "agglomerációs településsé" fejleszteni a falut – jóllehet ő is tudja, hogy ezt hosszú távon nem kerülhetik el. Arra viszont ügyelnek, hogy se lakóparkok, se a városiasodás felé vezető más "civilizációs vívmányok" ne jöjjenek Csemő közelébe. Szerinte a jövő az olyan településeké, ahol a béke, a nyugalom, a kényelem és a tiszta levegő együtt van.

Barta Alajosnét 1994 óta háromszor választották meg a falu polgármesterének. Szerinte főként azért kapott ennyiszer bizalmat, mert már a rendszerváltás előtt is a polgármesteri hivatal elődjénél dolgozott, ahol végigjárta a ranglétrát, így ismeri az önkormányzati munka csínját-bínját. A számtalan tanfolyam, amelyeket közben elvégzett, majd végül az Államigazgatási Főiskola – már csak elméleti rendszerezettséget adott a negyven éven át összegyűjtött önkormányzati tapasztalatoknak.

Szirmokból épített népszerűség

© csemo.hu
A ma virágzó település a kilencvenes évek elején még a környék híres szülöttének, Ladányi Mihály költőnek a házát is hagyta romokban heverni. A helybelieket leginkább a nincstelenség, az elkeseredés, a kilátástalanság jellemezte. És akkor jött a polgármester asszony a szokatlan ötleteivel: a községháza ablakait és környékét teleültette virággal! Csak úgy, mert szépek voltak és jó volt rájuk nézni.

„Természetesen azzal, ami a többségnek tetszett, ellenségeket is gyűjtöttem magamnak. Volt idő, amikor az utcára sem mertem kimenni, mert folyton összesúgtak a hátam mögött, hogy virágra költöm a közpénzt – ahelyett, hogy segélyeket osztanék” – emlékszik vissza a polgármester-asszony. Ennek ellenére a következő évben a falu központi részeit is beültették virággal.

Ezzel párhuzamosan a település belterületi infrastruktúrája is rendkívül gyors és látványos fejlődésen ment át. Az igazi nagy dobás akkor következett, amikor a polgármester asszony benevezte a falut a virágos települések országos versenyébe. Barátaival kirándulást szervezett az előző évi - 1996-os – győzteshez, Pusztamérgesre. Az ott szerzett tapasztalatokat otthon is hasznosították, még a talajt is kicserélték: egy környékbeli állattenyésztő telepről hozattak olyan földet, amit a virágok jobban kedvelnek.

© csemo.hu
Az eredmény nem maradt el: 1997-ben Csemő elnyerte a „Magyarország Legvirágosabb Települése” díjat, 1998-ban pedig már ők képviselhették hazánkat az európai versenyben, ahol a harmadik helyet szerezték meg. A szép magyar falu híre elérte a kertészetet és a virágokat kedvelő hollandokat is. Olyannyira, hogy néhányan el is látogattak ide, majd közülük páran le is telepedtek. Aztán jöttek a rokonok, barátok, ismerősök, s egyszer csak azt vették észre, hogy egy kis holland kolónia alakult Csemőben. Nem csak nyugdíjasok, akiknek jobban megéri itt elkölteni a havi járandóságukat, mint otthon, hanem fiatalok is, akik már itt járatják iskolába gyermekeiket – méghozzá magyar nyelvű osztályokba. Sőt, többen már vállalkozást alapítottak itt, vagy innen járnak be dolgozni a környező városokba, Budapestre, illetve akár az anyaországba, Hollandiába. (a „fapados” repülőjegyekkel ez ma már szinte nem is meglepő).

Miután a lakosság 10 százaléka holland, a polgármesteri hivatal arra is berendezkedett, hogy a betelepülőket akár anyanyelvükön is ki tudják szolgálni. A könyvtárban a helyiek angolul, németül, hollandul, a betelepülők meg magyarul tanulnak.

Honnan van erre pénz?

Csemő pedig tovább fejlődik, a faluban egymást érik a különböző, főleg szabadtéri rendezvények - az 1997-es sikerre például a falunapon virágünneppel emlékeznek. A községben 13 (!) civil szervezet működik, többek között a Virágos Csemő Sportegyesület, a Csemői Iskoláért Alapítvány, a Faluvédő és Szépítő Egyesület, a Vadásztársaság és a Baba-Mama Klub.

A polgármesteri hivatal több munkatársa állandó megbízatás keretében azzal foglalkozik, hogy a legkülönbözőbb pályázati forrásokból pénzt szerezzen. A polgármester ugyanis azt vallja: mindenre pályázni kell, amire csak lehet. Legutóbb 213 millió forintot nyertek egy EU-pályázaton a helyi óvoda felújítására, a következő projekt tárgya pedig az iskola lesz.

VMI