A salátatörvény felaprítása miatt túlórázhatnak a képviselők

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Az Országgyűlés házbizottsága Szili Katalin parlamenti elnök javaslatára megszakította ülését, mert nem látszott remény arra, hogy megegyezés születhet a résztvevők között a költségvetési törvényjavaslat megvitatásának ütemezéséről.

A szokatlan döntésről Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke számolt be a házbizottsági sajtótájékoztató megkezdésére várakozó újságíróknak. A házbizottság ülése pénteken reggel folytatódik, addig a frakciók egymást között és a kormánypárti képviselőcsoportok a kormánnyal is egyeztetnek.

A testületben a Fidesz képviselő Deutsch Tamás elmondta: az ülést azért szakították meg, mert a költségvetési bizottság szerdán, kormánypárti előterjesztésre, úgy döntött, hogy kerüljenek ki a költségvetési törvényjavaslatból azok a jogszabály-módosítások, amelyek a büdzséjavaslatot "salátatörvénnyé teszik".

Az ellenzéki politikus szerint ez azzal jár, hogy a kormány az érintett nyolc-tíz előterjesztést önállóan nyújtaná be a Ház elé. A problémát az okozza, hogy az Országgyűlés idén már csak a jövő héten három, az azt követőn pedig egy napra ül össze, tehát a törvényjavaslatok megvitatására és elfogadására kevés az idő.

Deutsh Tamás, aki egyébként alelnöke is a parlamentnek, azt feltételezi: a kormány azzal összefüggésben gondolhatta meg magát jogalkotási gyakorlatát illetően, hogy az Alkotmánybíróság talán belátható időn belül állást foglal Dávid Ibolya beadványáról a tavaly elfogadott, 2005-ös költségvetéssel kapcsolatban, amelyet az MDF-elnöke éppen az ilyen jogalkotási technikát támadva terjesztett elő.

A fideszes politikus így az ülés megszakításával egyetért, az előállt, kaotikus helyzetet viszont elfogadhatatlannak tartja. A kormányzati jogszabályalkotás miatt a házbizottság mattot kapott – véli Deutsch Tamás.