Erdő Péter miséje |
Erdő Péter bíboros, prímás a szombaton éjfélkor kezdődött karácsonyi szentmisén a budapesti Szent István-bazilikában kiemelten szólt a nemzet lelki megújulásának szükségességéről is. "Nagy szükségünk van arra, hogy az önzés, a jövő iránti érdektelenség, a mély megoszlások, a bizalmatlanság, az élet elfogadásától való félelem helyett megújuljunk hitben és szeretetben" – mondta az esztergom-budapesti érsek a zsúfolásig megtelt templomban. „Ha történelmünk nagy évfordulói kapcsán lelkünk megújulásáért imádkozunk, azt kérjük, hogy visszataláljunk Krisztushoz" – mondta. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ugyanakkor a hívők tömege előtt rámutatott arra, hogy átalakulásunk csak akkor következhet be, ha szeretettel fordulunk egymás felé. |
"Betlehem fénye soha nem hunyt ki. Minden korban megérintett férfiakat és nőket, fényeskedett körülöttük" – mondta a pápa, akit április 19-én választottak meg a II. János Pál utódjául. XVI. Benedek felelevenítette Krisztus születésének történetét és kérte a katolikusokat: ne feledjék, hogy a karácsony valódi jelentése a gyermek Jézusból sugárzó „belső fény".
A pápa felszólította hallgatóságát, segítsenek véget vetni a konfliktusoknak és a nézetértéseknek, bárhol is legyenek a világban. „Igyekezzünk (Krisztus) békéjének cselekvő hírnökeivé válni a mai világban" – hangsúlyozta a katolikus egyházfő. XVI. Benedek, aki meghívást kapott Izraelbe és a palesztin területekre teendő látogatásra, heves imádsággal könyörgött a Szentföld békéjéért. A pápa vasárnap a Szent Péter bazilika erkélyéről ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad.
A Szent Péter székesegyházban elmondott pápai szentbeszéd idején a betlehemi Születés bazilikában még tartott az éjféli mise, amelyen Michel Sabbah, Jeruzsálem latin pátriárkája arra szólította fel az izraelieket és a palesztinokat, hogy vessenek véget az erőszaknak. Szentbeszédében a pátriárka hangsúlyozta: mindként félnek félre kell tennie a múltat, és helyet kell adnia az új jövőnek. Felszólította Izraelt, vessen véget a palesztin fegyveresek likvidálásának, mert ez nem javított a biztonságon és nem állította meg az erőszakhullámot. A szertartáson jelen volt Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is. A városba több ezer zarándokot és turistát vártak, először a 2000-ben kirobbant palesztin felkelés (intifáda) kezdete óta.
Ariel Saron izraeli kormányfő telefonon kívánt kellemes karácsonyi ünnepeket a helyi keresztény vezetőknek és reményét fejezte ki, hogy az új év elhozza Izrael és a palesztinok számára a békét és biztonságot.
A bagdadi keresztények Irak és a világ békéjéért imákoztak az iraki főváros keresztények lakta Karrada negyedének templomában szombat délután, mivel biztonsági okokból éjféli misét nem tartottak. Dzsalal Talabani elnök jókívánságait fejezte ki az iraki keresztény közösségnek karácsony alkalmából.
Az észak-iraki Moszulban lévő amerikai katonai támaszponton, amerikai katonákkal közösen költötte el idén is a karácsonyesti vacsorát Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. A miniszter ismételten óvott egy esetleges korai iraki kivonulás veszélyétől.
Peking új templomában kétezren vettek részt a karácsonyi misén. A Csaojang negyedben álló templom az első, amelyet a kommunista párt 1949-ben történt hatalomra kerülése óta felszenteltek a kínai fővárosban – írta az Új Kína hírügynökség.
Indonéziában tűzszerészosztagok kutatták át a templomokat, és Mikulásnak öltözött biztonsági őrök vizsgálták át járműveket, miután a rendőrség figyelmeztetett: az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló szélsőségesek karácsonykor merényletek elkövetésére készülhetnek. Országszerte mintegy 47 ezer katonát helyezték készenlétbe templomok, szállodák, klubok, bevásárlóközpontok és éttermek védelmére.
Bangladesben is fokozott biztonsági intézkedéseket hoztak az ünnep előtt. Srí Lankán a karácsonyi misén lőttek agyon ismeretlenek egy tamil parlamenti képviselőt a Colombótól 300 kilométerre keletre fekvő Batticaloa templomában. A 71 éves Joseph Pararajasingham a helyszínen életét vesztette, nyolc másik ember megsebesült a rendőrség tájékoztatása szerint.
Hugo Chávez venezuelai elnök karácsony estéjén egy hajléktalanok számára fenntartott menhelyre látogatva közölte: szereti politikai ellenfeleit, és forradalmi hősként beszélt Krisztusról. "Számomra a karácsony Krisztus. A lázadó Krisztus, a forradalmi Krisztus, a szocialista Krisztus" – mondta az elnök a televízió által is közvetített beszédében.