Schell Juditot a magyar Bridget Jones-nak vagy Carrie Bradshaw-nak is nevezhetnénk, ha nem volna óriási hiba romantikus vígjátékok szinglicsajaként beskatulyázni a Nemzeti Színház művésznőjét, az év elején elkészült Sorstalanság epizódszereplőjét. Tény azonban, hogy a korábbi, mérsékelt lelkesedést kiváltó Állítsátok megy Terézanyut! mellékszerepe után a mozikban most vetített Csak szex és más semmi című vígjátékban kapott főszerepével akkorát dobott, hogy rögvest a színes-szagos magazinok tucatjainak címlapján találta magát. A tévénézők számára már a megboldogult Szomszédokból is ismerős, Jászai Mari-díjas debreceni színésznő sikerével talán ezután a teátrumokba is becsalogatja a Thália iránt eddig kevéssé érdeklődő nézőket. Akinek kedve támadna megnézni őt, hat különböző darab közül válogathat.
Szili Katalin talán ő az egyetlen, aki minden, az év legnagyobb veszteseinek lajstromát készítő szerkesztőnek eszébe jut. Mi sem vagyunk ezzel másképp. A tavaly decemberi népszavazás időszakának pártbéli kibeszélései után akár még az is elképzelhető volt, hogy az MSZP nem jelöli őt államfőnek. Sajátjai körében végzett kampánya azonban eredményes volt, és a közvéleménnyel is sikerült megkedveltetni magát. Apró szépséghiba, hogy a koalíciós partner SZDSZ-szel nem. Így hiába bírta frakciója és néhány átszavazó „vakond” bizalmát, a botrányos, ám eredményes Fidesz-forgatókönyv bevált, és Sólyom László kapott elnöki megbízatást. Egy ideig úgy tűnt, az egykori tanácsi ügyintéző tanult a történtekből, ám az év második felében néhány hamisítatlan Szili-megszólalással ismét a frászt hozta pártja vezetésére. És az sem felejtik el neki, hogy december 5-én házelnökként tevékeny szerepet játszott Orbán Viktor parlamenti testgyakorlásában.
Sólyom László az Alkotmánybíróság elnökeként rajtahagyta keze nyomát a magyar demokrácián, most megkísérli, hogy köztársaság elnökeként alkosson maradandót. Ennek az országnak, amely ennyire bővelkedik egyszer használatos politikusokban és híján van államférfiakban, nagy szüksége lenne tekintélyes és megfontolt államfőre. Sólyom antréja nem volt éppen szeplőtelen, megválasztása idején Áder porondmester hatékony közreműködésével a parlamentnek sikerült bolhacirkusszá vedlenie. És első elnöki nyilatkozatai is nélkülözték a megfontoltságot. De az év vége felé mintha már beletalált volna szerepkörébe. Ő nyilván sikerként értékeli a NATO-radar áthelyezését a Zengőről a Tubesre, de a jövőben nem ártani egyedül csak a "zöldfülére" hallgatni.
Szikora Róbert több alkalommal is alaposan leégette magát idén, azon a ponton pedig már régen túljutott, hogy bármifajta önkritikát gyakoroljon. Egy demokráciában mindenki szót kaphat, mégis szórakoztató volt figyelni, ahogyan az úgynevezett csikidam stílus feltalálásán kívül más érdemeket sohasem szerzett, lassan Kerényi Imre nyomdokaiba lépő R-GO-frontember közéleti szerepre tör, s kisebb keresztény mozgalom élére szökkenve, szentmise keretében utasítja el sátáninak tartott pályatársát, a hazánkba látogató Marilyn Manson. (Lehet, hogy a gejl, émelyítő szikorás dallamok harca ez a kőkemény rockzene ellen?) Az már kevésbé vicces, ami a Magyar Sziget nevű, kissé szélső jobbos rendezvényen történt: tétlenül, teli gatyával szemlélte, ahogyan rasszista példányok küldik melegebb égtájakra a zenekar melegebb égtájakról érkezett, fekete bőrű énekesnőjét. Illetve nem tétlenkedett: a fiatal lány nélkül is lenyomta a koncertet. A gázsi az gázsi.
Spiró György a nyolcvanas évek új magyar irodalmának ünnepelt szerzője volt. Az Ikszek vagy Csirkefej megérdemelt sikere után azonban adós maradt az újabb nagy dobásokkal. Bár termékenységével ezután sem volt gond, regényei és drámai szép sorban jelentek meg, a rendszerváltás követő években elsősorban engesztelhetetlenül vitriolos, anarchista alapállású publicisztikáival keltett feltűnést. Vitathatatlan tehetségét A Jégmadár című legutóbbi regényében sem csillogtatta, sőt. Nem úgy, mint az idén megjelent Fogságban, amelynek kritikai és kereskedelmi fogadtatása egyaránt kiemelte könyvét az év amúgy sem gyenge regénykínálatából.
Udvaros Dorottyát egy márciusi estén érték ittas vezetésen az igazoltató rendőrök, s bár a Bárka Színház nagyszerű művésze próbálta – később a bíróságon is – bizonygatni, hogy nem nyúlt a pohárhoz, az említett testület nemrég a cukorkás-gyógycseppes verzióval szemben mégis a két deci bor elfogyasztásnak megfelelő, 0,39 ezreléknyi alkoholt kimutató vérvizsgálatnak adott igazat; a Kossuth-díjas Udvarost – pénzbírság terhe mellett – három hónapra tiltották el a vezetéstől. Szándékai ellenére lett címlapsztori a színésznőből, a történetnek azonban még nincs vége: miután döntött és vezetett, az intézkedő rendőrök ellen panaszt emelt (a vérvizsgálatot megtagadó autóvezetőt megbilincselve vitték be az örsre), az ezt vizsgáló közigazgatási eljárás pedig még csak jövő év februárjában indul.
Szabó Edina két esztendeje a Cornexi-Alcoa női kézilabda csapatának vezetőedzője, ami a kissé kanszagú magyarországi sportvezetés szintjén egyedülálló mutatvány egy férjezett, kétgyermekes fiatalasszonytól. A székesfehérvári csapat ráadásul idén májusban a nagy rivális Győri ETO ellen nyerte meg a nemzetközi EHF (Eurohandball Federation – Európai Kézilabda Szövetség) kupát úgy, hogy az első, idegenbeli mérkőzésről hatgólos hátránnyal utazott a csapat a visszavágóra. Ezt megelőzően persze a dán Horsens HK és a Ferencváros csapatán is végiggyalogolt a Cornexi, igaz, utóbbi ellen csak hajszállal sikerült nyernie. A fehérváriak ugyanakkor a bajnokság alapszakaszában egyelőre nem vitézkednek, az erős mezőnyben jelenleg az ötödik helyen állnak.
Varga Tamás akár még kellemesen is átélheti a vele történteket, már amennyiben megkönnyebbülés számára, hogy nem kell többé országról országra bujkálva, űzött vadként élnie. A Magyarországon két bűnügyben - luxusautók csempészete, illetve egy dunaújvárosi részvénycsalás miatt - kétszer 2,5 év börtönre jogerősen elítélt ítélt egykori Fidesz-tanácsadót áprilisban Amszterdamban fogta el a rendőrség. Varga 2000 tavaszán megejtett szökését követően Prágában telepedett le, majd a búvóhelyét meglelő, házát körülzáró cseh rendőrök ügyetlenkedése nyomán sikerült kereket oldania, s családjával Amszterdamban kötött ki. Minden feltűnést kerülő óvatossága ellenére azonban üldözői, a nyomozók itt is nyomára akadtak. Hazaszállítását követően az előzetes letartóztatásban lévő egykori autóimportőr perújítási kérelmének egyébként a bíróság helyt adott, miután a korábbi jogerős ítéletek a vádlott távollétében születtek.