A katasztrófavédelem már készenlétben áll

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Településeket zárt el a külvilágtól a havazás, a 6-os úton megbénult a forgalom és néhány vonat órákat is késhet a rendkívüli időjárás miatt.

Egyre több település válik megközelíthetetlenné országszerte. Győr, Vas, Fejér és Veszprém megyében egyaránt vannak a külvilágtól elzárt települések. A lakosság élelmezési és egészségügyi ellátásában egyelőre fennakadás nincs - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője, Dobson Tibor, aki hozzátette azt is, hogy az OKF Veszélyhelyzeti Központját készenlétbe helyezték, felkészültek a Kormányzati Koordinációs Bizottság operatív törzsének szükség szerinti összehívására. Emellett a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban áttekintik a közlekedés biztosítása érdekében szükséges teendőket.

Az intenzív havazás és hófúvás a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okoz. Főként Szombathely térségében, a bakonyi vasútvonalakon (Kisbérnél), a Szombathely-Sopron vasútvonalon, továbbá Nagykanizsa, Pécs körzetében, valamint a balatoni vasútvonalakon jelentős késésekre kell számítani.Továbbra is a szombathelyi, a celldömölki, a kisbéri és a zalaegerszegi vasúti csomóponton és a hozzájuk csatlakozó vasútvonalakon a legrosszabbak a közlekedési feltételek, mert reggel óta közel 60 centiméteres hóakadályt hordott az erős szél a vasúti pályákra.

A Kelenföldi pályaudvaron, Kőbánya-Kispesten és a székesfehérvári állomáson akadozik a váltóállító berendezések működése, emiatt a pusztaszabolcsi, a székesfehérvári, és a ceglédi vasútvonalon késnek a vonatok, egyes helyeken órákat is. Az időjárástól függően - amennyiben torlódás alakulna ki - a budapesti elővárosi vonatok némelyike kimaradhat a menetrendből. Ekkor a MÁV gondoskodik az utasok elszállításáról más, közel azonos időpontban induló távolsági vonatokkal.

A közutakon sem jobb a helyzet, Tolna megyében egy kamion keresztbefordult a 6-os úton Bonyhád határában, emiatt a személyautók forgalmát a városon átvezető utcákra terelték, a nagyobb járművek állnak. Egy nyerges vontató Tolna és Bogyiszló között zárta el az utat, ott is megbénult a forgalom. A buszok, a Mohácsról Szekszárdra tartók kivételével, mindenhonnan elindultak, s a távolsági járatok Tolnában 10–25 percet késnek. A hótorlaszok miatt Érden a 6-os útról a Százhalombattairányába vezető csomópontnál a 7-es útra terelik a forgalmat, a 6-os útra Ercsi után térhetnek vissza az autósok.

Mintegy negyven jármű csúszott össze az M1-es autópálya Budapest felé tartó szakaszán a 112-es kilométerkőnél, Győr közelében pénteken délelőtt; a tömeges karambolban többen megsérültek. A gépkocsik mellett autóbusz és kamion is ütközött. A tömegkarambolnak sérültjei is vannak, de még nem tudják, van-e köztük súlyos sérült. Az M1-es autópályát Komárom és Győr között mindkét irányban lezárták, az útzár, a műszaki mentés várhatóan este 8-9 óráig eltart.

A havazás miatt jelentősen lelassult a budapesti tömegközlekedés is. A budai oldalon a hegyi buszjáratok nehezen jutnak el a végállomásig és a villamosok is lassan közlekednek, mert a nagy hó akadályozza a váltók állítását. Az intenzív havazás hajnali egy óra óta tart a fővárosban. Hajnalra a hó vastagsága Budán 5-7 centimétert, Pesten 4 centimétert ért el. A BKV sószóró-ekéző gépei éjfél óta dolgoznak a fővárosban a fő- és tömegközlekedési útvonalakon.

Kisebb késésekkel indulnak a budapesti Ferihegyi repülőtérről is a járatok a havazás miatt, és eddig négy gép indulását törölték, egy Zágrábba és három Prágába induló járatot.