A budapesti születésű Gerbner 1939-ben kényszerült a zsidótörvények miatt elmenekülni Magyarországról. Fivére, Benedek László filmrendező, A vad című film alkotója segítette őt ki az Egyesült Államokba. A Berkeley egyetemen újságírói diplomát szerzett, rövid ideig a San Francisco Chronicle-nál dolgozott, majd bevonult az amerikai hadseregbe és katonaként vett részt a második világháborúban.
Gerbner György 1956 és 1964 között az illinoisi egyetem kommunikációs kutatóintézetében tanított, majd 1968-ban létrehozta Philadelphiában a Kulturális Mutatók Kutatóintézetét, amely az amerikai televíziós kutatások egyik legfontosabb központja lett. Gerbner kutatási területe elsősorban a televízióban bemutatott erőszak, valamint a televíziónak az emberek kulturális identitására és világképére gyakorolt hatása volt. 1990-ben a pennsylvaniai egyetem dékánjaként ment nyugdíjba, majd megalapította a Kulturális Környezetvédő Mozgalmat, amely a média sokféleségének jogáért emelt szót.
Gerbner György felesége, Ilona, december 8-án halt meg, miután 59 évig házastársak voltak.