A bírók függetlensége

Utolsó frissítés:

A média mint negyedik hatalmi ág érthető módon nem csupán érdeklődik, de befolyásolja is a többi hatalmi ág működését. A másik három hatalmi ágat pedig egyre jobban foglalkoztatja, miként foglalkozik vele a média. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom valahogy már hozzászokott ehhez a helyzethez (vagy hozzászokni látszik), a bíróságok viszont még csak most próbálgatják. A bírák nem szeretik, ha kritikával illetik a munkájukat, a média viszont a nyilvánosság szent elvére hivatkozva nem szereti, ha a bírói függetlenségre utalva korlátozzák a tevékenységét. Kérdés, hol az a határ, ameddig a tömegakarat beavatkozhat valamelyik hatalmi ág működésébe, akár a médiát is felhasználva.

A közelmúltban az élet nagyon jellemző példákat szolgáltatott erre, külföldön és itthon is. Az amerikai Terri Schiavo-ügy az egyik, amelyben látszólag a férj és a szülők küzdöttek egymással a kómában fekvő nő élete és halála fölött. De mindez jóval túlmutatott az eutanázia kérdésén, inkább a politika által meghülyített közvélemény és a bíróság harcává fajult. Számosan tüntetésekkel, petíciókkal akarták befolyásolni a bírói döntést. Még a törvényhozást is sikerült felhasználni arra, hogy egy folyamatban lévő ügybe beavatkozzon. Az amerikai bírói hatalom azonban példásan ellenállt, a bírói függetlenség felül tudott emelkedni a politikán, és túl tudta tenni magát a felajzott tömeg nyomásán. Nem árt megjegyezni, hogy az USA-ban nincs eldöntve, mikor, ki és milyen formában rendelkezhet vagy nem rendelkezhet arról, vállalja-e a szenvedését, avagy él az aktív, illetve a passzív eutanázia lehetőségével. Azt hiszem, mindaddig marad a bizonytalanság, amíg az elutasítás hipokrita lovagjai nem értik meg, hogy az engedés nem egyenlő a kötelezéssel, azaz aki élni akar az eutanázia lehetőségével, az tehesse meg, aki pedig nem, az dönthessen szabadon másként.

A magyar esetet példátlannak tartom, ezért is kell szólni róla. A televízióban egy jogerős bírói ítélettel kapcsolatban egy jogásznő a bíró személyét támadta, majd felszólította a "kedves nézőket", küldjenek tiltakozó leveleket a bíróság címére. Azaz az amerikai példához hasonlóan "össznépi" nyomást akart gyakorolni a bírói hatalmi ág működésére. Hogy ez jogi nonszensz, azon aligha lehet vitázni, a magáról megfeledkezett jogásznő sem gondolhatta végig, hogy végső soron ez a cselekedete magának a bíróságnak - sőt saját ügyvédi tevékenységének is - a megkérdőjelezése.

A két esetben azonos, hogy amennyiben elfogadjuk a nyomásgyakorlásnak ezt az eszközét, akkor nincs is szükség bíróságokra, az agorán közfelkiáltással lehet majd eldönteni, ki a bűnös, ki az adós, ki a hibás, ki haljon meg, ki éljen. Netán vetélkedőn is ki lehet sorsolni. Hozzáteszem: a hazai ügyben az illetékes szakmai szervezeteknek is lenne tennivalójuk, bár a "származáskutató" ügyvéd esetében sem történt semmi.

Persze a bíróság függetlenségének igénye járjon együtt a szakmai tekintély megőrzésével. Azaz a bírói kar rövid úton távolítsa el a köreiből a szakmailag nem megfelelő, a tárgyaláson magáról megfeledkező vagy éppen csetlő-botló bírót. De az ügyvédeknél is szigorúbb önszabályozásra lenne szükség (beleértve a médiaszereplések korlátozását is). A tömeg közvetlen befolyásolását pedig határozottan mellőzni kell, mert az teljes káoszt eredményezhet. Attól, mert tömegtársadalomban élünk, még nem feltétlenül kell kiszolgálni a nietzschei értelemben vett csordaszellemet. Legalább úgy kell függetlennek maradni, ahogy az amerikai bíróság tette, még akkor is, ha döntése esetleg vitatható. Akkor talán szegény Terri Schiavo ügye sem válhatott volna olyan közüggyé, ahol az ő személye lett a legkevésbé fontos, ahogy a hazai példában szereplő ügy alanya is pusztán apropó maradt.

GYENGE ZOLTÁN

(A szerző ügyvéd, egyetemi docens)