Hiller István és Szatmári Ildikó. Kinek, mi köze hozzá? © MTI |
A magyar és az erdélyi politikai elit legfelső köreibe bejáratos házaspár tagadja a felvetéseket, ellenük hivatalosan nem indult büntetőeljárás kémkedés miatt. A jelek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) úgy ítélték meg, nem elegendő a házaspár elleni kompromittáló adat ahhoz, hogy a kémkedés vádja bíróság előtt is megálljon, de ahhoz túl sok, hogy a magyar államigazgatásban folytathassák a tevékenységüket. (Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az asszonyt akkor igazolta le a HTMH, amikor a szakszolgálat - feltéve, hogy a román újság birtokába került dokumentumok valósak - már javában fürkészte a telefonbeszélgetéseit.) Terv is készült Szatmáriék - szakszóval - elszigetelésére, amely állítólag éppen a Magyar Nemzet által múlt héten kirobbantott "kémbotrány" miatt szakadt félbe. A házaspár jelenleg egy Pest megyei településen él.
Az alaptörténet egyébként már régóta forgalomban van: elsőként idén áprilisban a Transindex magyar nyelvű kolozsvári internetes hírportál fórumán jelent meg - Szatmáriék nevével - egy utalás, majd a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának május 3-ai, egyébiránt az NBH éves jelentésének rutinszerű megvitatására összehívott ülésén Demeter Ervin (Fidesz-MPSZ) volt titokminiszter vetette fel, hogy a házaspárt illetően hírszerzési gyanút felvető "adatok keletkezhettek". Kérdés, Demeterhez mikor jutott el a hír, a HVG értesülései szerint ugyanis a tavaly decemberi, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampánya során a Fidesz több vezető politikusa még aktívan konzultált Szatmári Tiborral.
A magyar elhárítás egyébként nyilvánvalóan a férjet tartotta veszélyesebbnek, ő ugyanis rendszeresen részt vett a Magyar Állandó Értekezlet legbizalmasabb ülésein, így az NBH joggal tarthatott attól, hogy az ott elhangzottak illetéktelen fülekbe jutnak. A kulturális-oktatási szférában - például az Apáczai Közalapítványnál - tevékenykedő asszony ellenben nemigen férhetett hozzá fontos adatokhoz.
Szatmáriék ügye szorosan kapcsolódik a magyar és a román belpolitikához. A férj Kolozsváron született 1968-ban, szülei köztiszteletben álló tanáremberek. A fiatalember 1992-ben a Romániai Kereszténydemokrata Pártban kezdett politizálni, egy időben a párt vezetőségi tagja volt, s politikai ellenfelei szerint aktívan hozzájárult ahhoz, hogy a párt önfeladással a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformjává vált. Állítólag Szatmári ezért kapott állást az RMDSZ ügyvezető elnökségén, ahol 1994-1996 között a szövetség sajtóirodáját vezette. 1995-ben az RMDSZ kisparlamentjének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagja lett, 1997-ben pedig Markó Béla elnök külpolitikai tanácsosa, akit utóbb egyre erőteljesebben bírált a szövetség platformjai egybetartását célzó, egyensúlyozó politikája miatt. Úgy vélte, az elnök aránytalanul sok kompromisszumot vállalt annak érdekében, hogy az RMDSZ-en belül vele szemben álló reformtömörülés (ebből nőtt ki később a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette erdélyi Magyar Polgári Szövetség) ne szakadjon ki a szövetségből. 1998-ban megnősült: felesége, Ildikó - aki Magyarországon szerzett fizikusi diplomát - a román oktatási minisztérium nemzetiségi ügyekkel foglalkozó osztályán dolgozott. Nemsokára az aszszony szülei áttelepedtek Magyarországra, lányuk és vejük 2000-ben követte őket.
Szülőföldjén Szatmárit - főképpen a képviselők tanácsában mondott beszédei és az általa alkalmanként kiadott szatirikus lap miatt - az RMDSZ Tőkés László református püspökhöz kötődő szárnyával, illetve a reformtömörülésbe csoportosult Fidesz-barát erdélyi fiatalokkal élesen szemben álló személyként tartották számon. Ismerői szangvinikus, vélt igazáért a végsőkig küzdő emberként jellemzik, ám éppen e tulajdonságai okán Erdélyben sokan értetlenséggel fogadták állítólagos beszervezésének a hírét.
Szatmári szerepe a 2002-es magyarországi választások után megváltozott, ami összefügg azzal, hogy a négy "Fidesz-év" alatt Erdélyben az Orbán-kormányhoz közel állók anyagilag látványosan megerősödtek, miközben egyre bonyolultabbá is vált az anyaországi pénzügyi források, pályázatok elnyerése. Így kapóra jött Markóéknak az immár kitelepedett Szatmári házaspár. Ildikót a kormányváltás után az akkoriban az oktatási tárca politikai államtitkáraként tevékenykedő Hiller István mellé delegálták (formálisan "figyelmébe ajánlották") mint erdélyi összekötőt, a férjnek pedig kiadták a feladatot: szervezze meg az RMDSZ budapesti irodáját. Ugyanakkor mindketten - ezt Erdélyben legalábbis így látják - távolról sem a román állam, hanem főképpen az RMDSZ érdekeit tartották szem előtt. A leendő botrány első jelei akkor mutatkoztak, amikor az Orbán-kormány távozását követően az erdélyi és a magyarországi sajtóban egymás után láttak napvilágot olyan cikkek, amelyek az erdélyi Fidesz-közeli csoportok által megszerzett magyarországi támogatások felhasználását firtatták.
Erdélyben többen is azt gyanították, az Orbán-kormány idején kiszivárgott magyar közpénzek egy része kézen-közön magyar magánzsebekbe folyt vissza. Amikor az RMDSZ-hez közel álló Erdélyi Riport nagyváradi hetilap 2003. szeptember 4-én közölte, hogy Szász Jenő egyik alapítványa 40 millió forintnak megfelelő lejt számolt el az Illyés Közalapítvány felé egy szakértői felmérés szerint legfeljebb 8 milliót érő (egyébként elidegeníthetetlen) ingatlan székelyudvarhelyi megvásárlására, Szász pert indított. Az újság azonban írásos bizonyítékokkal állt elő, s utóbb nyert is. Szászék környezetében ekkor kezdték el szajkózni, hogy a dokumentumokat a lap csakis a közalapítványtól vagy a HTMH-tól szerezhette be. Ezt követően kezdtek el kerengeni az első információk arról, hogy Szatmáriék kémek lehetnek.
Ha hittek benne, ha nem, az RMDSZ-nek előbb-utóbb meg kellett válnia Szatmáriéktól. A romániai magyar politikai viszonyokat ismerők szerint aligha véletlen az időzítés: Markó éppen a romániai parlamenti választások és a kettős állampolgárságról szóló tavaly decemberi magyarországi népszavazást követően engedte el a házaspár kezét. Az RMDSZ hivatalosan most úgy érvel, nem lett volna helyénvaló, ha a román miniszterelnök-helyettessé avanzsált Markó - akit a Cotidianul amúgy az egykori állampárti titkosszolgálattal, a Securitatéval való együttműködéssel is hírbe hozott - bizalmasa Budapesten közfunkciót tölt be. De az sem zárható ki, hogy Szatmáriék menesztését az akkorra már az MSZP-vel - a népszavazási kampány okán - ellentétbe került és a Fidesz közeledését elfogadni látszó Markónak Orbánék ezt támasztották a békülési csomag egyik mellékes feltételéül. Akárhogyan is, tény, a romániai magyar sajtóban a kémbotrányról a legtöbb bennfentes információt az a kolozsvári Krónika szolgáltatta, amelynek nagyváradi bejegyzésű kiadócégében fő részvényes Veres Lajos budapesti jogász, Orbán Viktor Fidesz-elnök jó ismerőse.
A kémügy további elvarratlan szála Szatmári állítólagos bizalmas kapcsolata Verestóy Attila szenátorral, aki a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző parlamenti bizottság tagja. Csakhogy a szenátornak ettől még nem feltétlenül kellett tudnia a házaspár beszervezéséről. A külföldi kémkedést Romániában ugyanis nem a SRI, hanem a hivatalosan ismert hét titkosszolgálat közül éppen a SIE (Külföldi Hírszerző Szolgálat) irányítja, utóbbi munkájára pedig Verestóynak sincs rálátása. A szenátor a HVG-nek nyilatkozva magát Szatmári cégtársaként jellemezte, mondván, a kilencvenes évek elején mindketten a részvényesei voltak - több mint ezer másik befektető mellett - a Trinvest nevű sepsiszentgyörgyi, egyebek mellett a helyi televíziót üzemeltető médiavállalkozásnak. Egyéb kapcsolatunk nincs - állítja most Verestóy, aki a román titkosszolgálatok feltűnő hallgatásáról azt mondta: abban sem bizonyos, hogy a bukaresti parlament egyáltalán foglalkozik majd az üggyel.
A történtek ugyanakkor bizarr vonatkozásokat is felvetnek, különösen, hogy egyes budapesti hírek szerint a magyar elhárítás esetleg Szatmári Ildikónak - a telefonbeszélgetései alapján vélelmezhető - magyar állami vezetőkkel folytatott bizalmas viszonya miatt ódzkodott a kiutasítás kezdeményezésétől. Az érintett vezetők elvileg nem tudhattak arról, hogy személyük "képbe került". Ha a lehallgatott "célszemélynek" mentelmi joga van, arról a jogszabályok szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát kell értesíteni, ha ellenben az ilyen kiváltsággal nem rendelkező lehallgatott társalog a mentelmi joggal bíró személlyel, azt nem szabad jelenteni. A titkos "kagylózást" egyébként bíróság vagy az Igazságügyi Minisztérium engedélyezheti, a megrendelő pedig - ha volt ilyen - az NBH lehetett, amely a hangfelvételek alapján a lényeget tartalmazó kivonatot kért. A hanganyag ma már semmiképpen nincsen meg, a szakszolgálat berendezései úgy működnek, hogy a felvételek harminc napon belül automatikusan megsemmisülnek, a leírt kivonatot azonban a megrendelő addig őrzi, amíg az a munkájához szükséges.