A múlt héten a rendőrség megszegte mindkét társadalmi szerződést. A történet hatósági része akkor indult, amikor pancser táskatolvajok épp nyúlcipőt húztak, mert a sértett gázpisztolyt szegezett rájuk. Néhány fogdmeg ekkor akcióba kezdett: az autóval, majd gyalog menekülő csirkefogókat üldözőbe vette, s - figyelmeztető lövéseket követően - tüzet nyitott rájuk. Az egyik tolvaj életveszélyes lövést kapott, egy másikat pedig az elfogásakor alkalmazott testi kényszer miatt kellett kórházba szállítani.
A rendőrségi sajtóügyeletes és a kiadott közlemény szerint a tolvajok nem álltak meg felszólításra, sofőrjük megpróbálta elütni az egyik járőrt, ezért a rendőrök célzott lövéseket adtak le rájuk. A közleményt hamar lecserélték. Az új változat szerint az életveszélyes sérülést okozó járőr fegyvere akkor sült el, amikor futás közben megbotlott. Kis idő múlva egy névtelenül nyilatkozó tiszt további részleteket közölt: a banda valójában bérgyilkosságra készült, és csak gyakorlatozásnak szánta a táskalopást.
Vélhetjük-e, hogy a fegyverhasználat alapos kivizsgálása miatt egyre tisztábban látunk az ügyben? Naivitás lenne. Riadt mentegetőzésről van szó, mert nyilvánvaló, hogy a törvény szerint ilyen esetben a járőröknek tilos a pisztolyukhoz nyúlniuk. Fegyvertelen tolvajra ugyanis nem szabad lőni. A hiszékeny olvasó mondhatja erre, hogy nem vagyonvédelem volt, mivel előzőleg a haramiák el akarták ütni a rendőröket. Ha ez így lett volna, akkor is csak a kocsi vezetőjére lőhettek volna, és menekülésekor már csak akkor, ha halálra gázolta volna valamelyiküket. Mivel a rendőrök a jármű kerekein kívül másra nem célozhattak, a gyalogos üldözéskor nem lett volna szabad a fegyvereket kibiztosítani és lövöldözni. Így akár elesett a járőr, akár nem, fegyverhasználatból mindenképp elbukott. Az pedig, hogy az egyenruhások bérgyilkosjelölteket kergettek, komolytalan érzelmi befolyásolás, a lövések ilyen esetben sem törvényesek.
Az intézkedéssor és a tájékoztatás alapján nemcsak azt kell látnunk, hogy a rendőrök megsértették a szabályokat, hanem azt is feltételezhetjük, hogy nincsenek tisztában azokkal. Alighanem mind az eljáró, mind a nyilatkozó rendőrök számára ismeretlen, hogy az Alkotmánybíróság tavaly pontosabbá tette és némileg szűkítette a menekülőkkel és a szökésben lévőkkel szembeni lőfegyverhasználat feltételeit.
A jogismeret hiányosságaira már máskor is fény derült: nemrég utcai tüntetést tiltottak be hatályon kívül helyezett szabályra hivatkozva. Sajnos a rendőrségnek abban is nagy gyakorlata van, hogy igazolni próbálja az igazolhatatlant. A jogesetgyűjteményekből tudjuk, a fogva tartottak olykor beleverik saját fejüket a radiátorba, hogy gyanúba keverjék a kihallgatókat. Máskor meg a fogda és a látleletet adó orvos rendelője közötti útszakaszon szakad le ismeretlen okból a panaszt tevő veséje.
Persze balgaság lenne azt képzelni, hogy a bűnözőkkel olykor komoly harcra kényszerülő rendőrség működhet úgy, hogy sosem sérti meg a törvényt. És az sem hazai jellegzetesség, hogy takargatni próbálják a jogsértéseket. Most történt Angliában, hogy a terroristának hitt brazil fiú lelövése után hazugságokkal igyekeztek megtéveszteni a közvéleményt. Látnunk kell azonban a különbséget: ott a rendőrségtől független intézmények sokkal alaposabban ellenőrzik a visszaéléseket. Ebben fontos szerepet játszik a sajtó is, de lényeges változást a rendőrséggel szembeni panaszokat vizsgáló független bizottság tavalyi létrehozása eredményezett. Nálunk még csökevényes a rendőrség külső ellenőrzése, amiben számos országban a szakértők mellett civilek is részt vehetnek. Igaz, a jogszabályok felhatalmazzák az ügyészséget és az ombudsmanokat az egyes ügyek átfogó vizsgálatára, és ezek nyomán a durva jogsértések bíróság elé kerülhetnének. A szolgálati szabályzat éppen a botlásos esetekre mondja ki, hogy a nem szándékosan leadott lövés esetén is büntetőeljárást kell indítani, ha a rendőr figyelmetlenség, gondatlanság miatt sérülést okoz.
A kérdés most már az, ki ellenőrzi a rendőrök ellenőrzőit?
TÓTH GÁBOR ATTILA
(A szerző jogász, az Alkotmánybíróság tanácsadója)