A Gyurcsány-kormány egy éve

Gyurcsány Ferenc. Mekkora a hátrány? © Müller Judit

"Zhanav ke jekh Ungriko them si. Le romengo thaj gashengo them." Valószínűleg először ejtett ki cigány mondatokat a száján a parlamentben magyar miniszterelnök, amikor tavaly szeptember 29-én Gyurcsány Ferenc kormányfőként elmondta első expozéját. A legnagyobb és legszegényebb hazai kisebbség nyelvén tett kijelentéssel ("Egy Magyarország van, romák és magyarok közös országa"), akárcsak az igazságosabb társadalomról szóló ígéretével Gyurcsány nyilván nemcsak a romáknak üzent, hanem a politikai ellenfeleknek is. "A szó is tett" - nyugtázta a kormányfő szavait hamarosan a baloldali antiglobalista Tamás Gáspár Miklós, egykori SZDSZ-es képviselő, hozzátéve: Gyurcsány máris csinált valami emlékezeteset.

Amikor egy szabályos palotaforradalom végén a most 44 éves miniszterelnök megszerezte korábbi mentorától a hatalmat, a nagyobbik ellenzéki párt már utcahosszal vezette a népszerűségi listákat. A múlt év közepén egyre inkább úgy festett, hogy egy "most vasárnapi választáson" a Fidesz nem egyszerűen nyerne, de akár kétharmados többséget is szerezhetne az Országgyűlésben, ami úgyszólván teljhatalmat biztosítana Orbán Viktornak. Az elmúlt egy év alatt Gyurcsány nem tudta kiegyenlítetté tenni a hazai politikai erőviszonyokat, a szocialisták hátránya azonban ma csak feleakkora - 9 százalék a pártot választani képes biztos szavazók körében (HVG, 2005. szeptember 17.) -, mint Medgyessy Péter megbuktatása idején volt. A baloldali tigrisnek és kiszolgált apparatcsiknak egyaránt nevezett Gyurcsány kétségkívül nehezebb és kellemetlenebb ellenfele lesz a visszatérésre készülő Orbánnak, mint Medgyessy, akit időnként a magyar nyelv fonetikai sajátosságai is komoly feladatok elé állítottak.

HVG

Ahhoz képest, hogy júniusban milyen brutális politikai hibát követett el a koalíció, a jelenlegi erőviszonyok akár hízelgőnek is minősíthetőek a baloldal számára. Amióta ugyanis a tízfős parlamenti többséggel rendelkező kormányerők (belső ellentéteiknek köszönhetően) a legmagasabb közjogi tisztségbe segítették az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjét, sokak agyába befészkelte magát a kérdés: alkalmas-e egyáltalán az ország irányítására s érdekeinek brüsszeli érvényesítésére a jelenlegi hatalom? Az MSZP e ciklus során nem is először követett el efféle baklövést. Egy évvel korábban a szocialista párt saját hátrányára rendezte át az Alkotmánybíróságon (AB) belüli erőviszonyokat is, idő előtt kiemelve a testületből egy oda általa jelölt jogtudóst (HVG, 2004. február 7.). Mi több: a baloldal által évek óta felállítani szorgalmazott táblabíróságokat is sikerült végül úgy életre hívni (2003-ban, illetve 2005-ben), hogy a jogerős döntéseket hozó bírói fórumok élén mindmáig többségében jobboldalinak tartott igazságügyi vezetők állnak.

Kóka János és Bozóki András a Szigeten. Amíg feszül a húr © Vörös Szilárd

A Gyurcsány-kormány működésének egyik feltűnő sajátossága: a kabinet gyakran nem tudja kielégíteni azokat a várakozásokat, amiket különféle bejelentéseivel eredetileg maga a miniszterelnök keltett. Medgyessy Péter után például tavaly ősszel a jelenlegi kormányfő is ígéretet tett arra, hogy az MSZP átlépi végre leghosszabb árnyékát, s közzéteszi az egykori kommunista titkosszolgálatoknak a magyar Stasi-hivatalban őrzött összes dokumentumát. A miniszterelnöki ígéretből azonban még semmi nem teljesült. Miközben egy sor kelet-európai ország már túl van a pártállami szennyes kiteregetésén s a társadalom információs kárpótlásán, itthon az adatvédelmi ombudsman éppen pár hónapja zúzott be a nyilvánosság előtt egy ügynöklistát. A koalíció májusban végül elfogadott új állambiztonsági levéltári törvénye mindeközben a legjobb úton van ahhoz, hogy az illúziókeltés politikájának egy újabb dokumentuma legyen: a még ki nem hirdetett jogszabály alkotmányosságát negyedik hónapja vizsgálja az AB.

A baloldali elvek érvényesítését ígérő kormányfő szavait a felsőoktatási reform egyes intézkedései sem támasztják alá. Gyurcsány a társadalmi elit újratermelődését egy alkalommal a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem példájával illusztrálta, ahol ezer diák közül mindössze 14-nek az apja segédmunkás. A mobilitás "befagyásáról" tanúskodó adat azonban az idén sem igen változott kedvezően, az új egyetemi felvételi rendszer életbe léptetésével Gyurcsány Ferenc kormánya az eddigieknél is jobban honorálta az otthonról hozott nyelvtudást (HVG, 2005. július 30.).

"A magyar baloldal politikája az elmúlt 15 évben híján volt a bátor eszmények vállalásának. Egy húszéves fiú, egy húszéves lány olyan politikát nem fog támogatni, amely érthetetlen nyelvet beszél, amely nem kritikus, s tele van igazságtalansággal, emellett állandóan csak védekezik" - közölte néhány hónappal hatalomra kerülése után a Népszavában a miniszterelnök. Hiába áll azonban most először egy 1956 után született szocialista politikus a kabinet élén, Gyurcsány sajátos karakterét és rendhagyó politikai karrierjét sokan mindmáig fenntartással kezelik, s nem okvetlenül csak a jobboldalon. Az idősebb generációk számos képviselője annak az állampárti ifjúsági szerveződésnek az egyik vezetőjét látja benne, amely a rendszerváltás idején a legleleményesebben tőkésítette az állami költségvetéstől kapott mozgalmi vagyont.

Nem pusztán politikai és történelmi okokból osztja meg azonban Gyurcsány a közvéleményt. A miniszterelnök viselkedésében időnként túl sok a póz, a kimódolt gesztus, retorikájában pedig a szirup. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén március 15-én elmondott ünnepi szónoklata maga volt a tőről metszett politikai giccs.

Ami a kormány legtöbbet emlegetett vállalkozását, a száz lépés programját illeti, ez egyelőre olyan "törmelékpolitikának" látszik, amit nem túl költséges, ám egymástól elég távol eső elemekből gyúrtak egybe, illusztrálandó a kabinet lázas igyekezetét. A konkrét intézkedések azonban itt sem igazodnak mindig a meghirdetett ideológiai preferenciákhoz. Gyurcsány korábban például nem csupán az igazságos Magyarországról beszélt, hanem arról is, hogy meg kell szüntetni a "kusza érdekérvényesítéseket". A kivételezett társadalmi csoportok adókedvezményeinek fenntartása, sőt tervezett kiterjesztése (lásd: eva, ekho) most mégis arról árulkodik, hogy a kabinet külön jótéteményekkel igyekszik lekenyerezni a befolyásosnak vélt különféle lobbikat (HVG, 2005. augusztus 13.).

A jóléti fordulat ígéretével színre lépett második balközép koalíciónak azzal is szembe kell néznie, hogy éppen a Medgyessy-Gyurcsány-korszakban lassult le feltűnő mértékben az átlagos élettartam (egy évtizede tartó) növekedése: a Horn- és az Orbán-kabinet működésének első félidejében még 0,9 illetve 0,7 évvel emelkedtek a magyarok életkilátásai, 2003 és 2004-ben viszont összesen csak 0,35 évvel. Mindez éppen egy olyan periódusban következett be, amelyről Gyurcsány egyszer úgy nyilatkozott: "Soha a magyar történelemben olyan szociális fordulat nem történt, mint Medgyessy Péter kormányának első két évében." A száz lépés programjának jelentősége leginkább talán abban áll, hogy legalább retorikai értelemben kísérlet történt egy koherens szocialista-liberális kormánypolitika kialakítására.

Gyurcsány kétségkívül véget próbál vetni annak az évtizedes időszaknak, amikor a baloldal működését az intellektuális gyengeség, a fantáziátlanság és a politikai innovációra való képtelenség jellemezte. Túlzás volna azonban azt állítani, hogy a hazai szociáldemokrácia máris átütő s az érzelmekre hatni képes üzenetekkel rendelkezik. Egyes területeken pedig mintha stratégiai visszavonulást is végrehajtott volna a Gyurcsány-adminisztráció, amely újabban már nem a "nemzeti közép", hanem a "demokratikus közép" kormányaként definiálja magát. A söjtöri incidenssel lezárult Deák-emlékév óta (HVG, 2003. október 25.) a kabinet és a kormánypártok mintha megint nem tudnának - s immár nem is nagyon akarnának - mit kezdeni a nemzeti történelemmel és mitológiával. A históriai múlttal kapcsolatos baloldali ambivalencia hátterében feltételezhetően az áll, amit egyszer maga Gyurcsány így foglalt össze: "Az 1989-et megelőző évszázadban alig találunk öt olyan évet és tíz olyan politikust, amelyet és akiket a versengő felek egyaránt érdemesnek tartanak a nemzet demokratikus panteonjában való elhelyezésre."

A baloldali ikonok felmutatása is komoly nehézségbe látszik ütközni. Gyurcsány beszédei alapján például könnyen olyan benyomás alakulhat ki, mintha a szocialisták csupán egy-két történelmi személyiség (Nagy Imre, Bibó István, Erdei Ferenc) örököseinek tekintenék magukat. A baloldal ideológus-miniszterelnöke lemondani látszik egyelőre arról is, hogy jelentőségének megfelelően kezelje a fiatalok egy részéhez különösen közel álló ökológiai kérdéseket, netán kritikai álláspontra helyezkedjen a fogyasztói társadalom egyes jelenségeivel kapcsolatosan.

BABUS ENDRE