Gyurcsány Ferenc. Messzelátó? © Müller Judit |
Az ötlet aligha a Bem rakparton született. Legalábbis Somogyi Ferenc külügyminiszter a múlt héten a Magyar Televízióban, Az Este műsorában ezt mondta: "Nem gondolom, hogy ebből rendszert kéne csinálni." Ez diplomatikus megfogalmazása annak, amiért a külügyben azóta is berzenkednek: megbénítja a diplomaták gondolkozását, ha külső körök belpolitikai szempontok szerint mérlegelik elemzéseiket, nem is beszélve arról, hogy egy darabig másképp fogják kezelni külföldi partnereik a magyar diplomatákat, ha tudják, hogy bármikor nyilvánosságra kerülhet, amit nekik mondanak. Pedig Washingtonban komolyabb dolgokról esett szó, mint Orbán Viktor és Csurka István viszonya. Meghallgatták a távoli kis szövetséges véleményét Irakról, Afganisztánról vagy akár a madárinfluenzáról is, és ami a hazai közvéleményt talán a leginkább érdekelheti: kiderült, hogy Washington visszakozni készül vízumügyben. Remélhető, hogy a saját maguk által számolt és nem is nyilvános statisztikát az amerikaiak jóindulatúbban értékelik, s egyszer csak megállapítják, mégsem olyan sok az illegális magyar bevándorló az Egyesült Államokban, hogy az indokolná a vízumkényszer fenntartását.
Az EU és az USA közötti állandó egyensúlyozásra való tekintettel ("több Európa nem jelent kevesebb Amerikát") jól jött, hogy Washington után egy héttel Gyurcsány kiugrott Párizsba, majd - úton az október végi angliai EU-csúcsra - múlt szerdán Berlinbe is benézett. Kijelölt kancellárként a kereszténydemokrata Angela Merkel a külföldi kormányfők közül elsőként a magyar miniszterelnököt fogadta. Talán azért is, mert - mint Peisch Sándor berlini magyar nagykövet a HVG kérdésére elmondta - az alakulóban lévő nagykoalíciós német kormány várhatóan nagyobb figyelmet fog fordítani a kis és közepes országokra. Berlini tárgyalásai után Gyurcsány Ferenc úgy nyilatkozott, hogy az alapvetően jó államközi kapcsolatokat az utóbbi időben egyetlen fejlemény zavarta, nevezetesen a magyar munkavállalók elleni németországi eljárások jogszerűsége kapcsán felmerült kételyek.
A történethez tartozik az a hullámzás, hogy míg Helmut Kohl a rendszerváltás előtt Németh Miklós, utána pedig Antall József, majd Horn Gyula magyar miniszterelnökökkel kitűnő személyes viszonyt ápolt, addig Kohl 1998-as távozása s egyben a magyarországi kormányváltás után a szociáldemokrata Gerhard Schröder és Orbán Viktor kapcsolatát nehéz lett volna barátságnak nevezni. Mire aztán 2002-ben Schröder meghívta Berlinbe - még kijelölt miniszterelnökként - Medgyessy Pétert, addigra kiderült, hogy a kancellár figyelme a kelet-közép-európai régió országai közül elsősorban Lengyelországra irányul. Ez a későbbiekre is rányomta a bélyegét, például amikor Magyarország - bár szerette volna, de - nem kapta meg az európai határőrizeti ügynökséget, amelynek székhelye végül idén áprilisban, erőteljes német támogatással, Varsó lett. A hála nem külpolitikai kategória: bár Magyarország korábban általában támogatta a német törekvéseket - lett légyen szó akár az európai uniós döntési mechanizmusról, akár Németország állandó BT-tagságáról -, az ellenszolgáltatás, legalábbis e példa tanúsága szerint, elmaradt.
Mindazonáltal múlt heti tárgyalásai után Gyurcsány Ferenc úgy nyilatkozott a Berlinben dolgozó magyar tudósítóknak, köztük a HVG munkatársának, hogy kölcsönös tanulási folyamatról van szó: az EU-ba tavaly belépett országok most azt próbálgatják, hogyan kell a nemzeti érdekeket érvényesíteni, a 15-ök, a régiek pedig azt tanulják, hogyan kell az egyre karakteresebb cseh, szlovák vagy éppen magyar álláspontot kezelni. Gyurcsány szerint ebben a visegrádi négyek - illetve esetenként Ausztriával és Szlovéniával kiegészítve: hatok - egy-egy kérdésben kialakított közös álláspontja már lehet olyan tényező, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.
© Vörös Szilárd |
A szövetséges forgandóságát jól példázta a Törökországgal és Horvátországgal esedékes csatlakozási tárgyalások megkezdése körüli alkudozás október elején. Miközben Magyarország - Ausztriához hasonlóan - következetesen szorgalmazta, hogy mielőbb kezdjenek tárgyalni Zágrábbal, Törökországgal kapcsolatban már nem állt vállvetve egymás mellett Budapest és az Ankara EU-tagságának lehetőségét az utolsó pillanatig elutasító Bécs. Horvátországgal szemben egyébként a keményebb brit álláspontot támogatta Varsó is, de egy egészen más ügyben, a cukorpiaci rendtartás reformjában a magyar és a lengyel álláspont nagyon közel áll egymáshoz.
A szövetséges alkalmi, a konkrét ügyektől függő váltakozása persze nem zárja ki lazább koalíciók létét: ismét van együttműködés a visegrádi négyek között, noha 2002-ben a csatlakozási tárgyalások finisében, amikor késhegyre menő alkudozás folyt a pénzről, a négyek eltértek előre egyeztetett pozícióiktól, ezért sokan már temették ezt a csoportosulást. Azóta kiderült, hogy Csehországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak és Szlovákiának az EU-ban bőven akadnak közös érdekeik, és az együttes fellépés növeli súlyukat. Sőt az EU kényes helyzetében - amikor kútba esett az alkotmány, és küszöbön áll az alkudozás a következő hétéves költségvetésről - Magyarország most jó helyzetben van, hiszen június óta egy évig a visegrádiak soros elnöke. Gyurcsánynak voltak is ötletei, például hogy átmeneti hároméves költségvetést fogadjanak el, de ezt a visegrádiak sem támogatták egyértelműen, s az EU-ban sem fogadták kedvezően.
Nehéz ugyanakkor megítélni, hogy a magyar politikában gyakorta emlegetett "balkáni híd" szerep mennyiben vágy, és mennyiben valóság. Kétségtelen tény, hogy az új tagországoknak nagyobb a helyismeretük, kiterjedtebb a kapcsolatrendszerük a szovjet, illetve jugoszláv utódállamokban, s diplomáciájuk a mentalitásbeli közelség révén is magabiztosabban mozog a régióban. A kilencvenes évek végén még Magyarország NATO-csatlakozását is siettette az a körülmény, hogy az észak-atlanti szövetség beavatkozásra készült Koszovóban. Az akkori balkáni hírszerzési munka mindmáig a magyar honvédség talán legfontosabb katonai NATO-hozzájárulása, amely - a NATO szárazföldi misszióiban való részvétellel együtt - brüsszeli források szerint ellensúlyozni tudja a haderőfejlesztés lassúsága és a katonai kiadások alacsony szintje miatt Magyarországot érő bírálatokat.
Kézenfekvő geopolitikai megfontolások miatt Magyarország az EU szomszédságpolitikájában is elsősorban a Nyugat-Balkánra kíván szakosodni. Ez a törekvés volt tetten érhető abban is, ahogyan Budapest október elején a Horvátországgal való uniós csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdéséért lobbizott. Más kérdés, hogy a Nyugat-Balkánon szintén érdekelt Ausztriának egyedül sikerült learatnia a babérokat. A horvát siker lendületére alapozva a féléves EU-elnökséget januártól átvevő osztrákok aktivizálni kívánják az unió nyugat-balkáni politikáját, és ez a magyar diplomácia számára is újabb lehetőségeket jelent.
Brüsszelből nézve többnyire ilyenként értékelik az októberi magyar-román közös kormányülést is, nem úgy, mint közelebbről (lásd Eltérő üléspontok című írásunkat). Mindenesetre a miniszterelnökök és miniszterek ilyen összeborulása más szomszédainkkal - az eddigi bejelentések szerint a horvátokkal és az osztrákokkal - is várható. Nyilván növeli a decemberi bécsi kormányülés súlyát, hogy januártól fél évig Ausztria tölti be az EU soros elnöki tisztét - miközben él az emléke annak, hogy 2000-ben az EU többi tagja átmeneti bojkott alá vette Ausztriát, miután Wolfgang Schüssel kancellár bevonta a kormányzásba a szélsőségesként elkönyvelt Jörg Haider pártját. Nem utolsósorban az akkori EU-szankciókból adódott Bécs azon felismerése is, hogy az immár 25 tagúra bővült közösségben csakis szövetségek révén érvényesítheti érdekeit: kis ország a kis országgal, szomszéd a szomszéddal. Ausztria tehát - egyébként Szlovéniához hasonlóan - egyre intenzívebben vesz részt a visegrádi négyek együttműködésében, amely márkaneve ellenére ily módon mindinkább a 4+2 képletnek felel meg. Míg a csehek és a szlovákok részéről érződik némi aggodalom, nehogy Bécs esetleg vezető szerepre tegyen szert, a magyarok elválaszthatatlan regionális partnernak tekintik Ausztriát. Igaz, az osztrákok közben a pénzre is gondolnak. Burgenland tartomány egyelőre - a jövő év végén lezáruló uniós költségvetési időszakban - önállóan kap uniós fejlesztési pénzeket, mert egy főre jutó átlagjövedelme alatta maradt az uniós átlag 75 százalékának. Időközben azonban elérte ezt a szintet, és csak úgy kaphat támogatást, ha határon túli területekkel kapaszkodik össze.
Kérdés, mennyi ideje jut majd Gyurcsány Ferencnek a választási kampányban az eddigiekhez hasonlóan sűrű - és a hazai politikához képest alighanem üdítőbb - külföldi programokra. A "kancellári külpolitika" egyébként nem példátlan, a rendszerváltás óta más miniszterelnökök is hajlottak rá. Megszokott dolog ez Németországban (lásd Diplomatamunka című írásunkat), vagy éppen Ausztriában, ahol most a rendkívül felkészültnek tartott Ursula Plassnik külügyminiszter például még azzal is a kancellári külpolitizálásnak teremti meg a lehetőségét, hogy ő maga szinte sohasem ad interjút. Csalóka látszatot kelthet ugyanakkor, hogy idehaza a hivatásos diplomatából lett - és a Bem rakparton szakmai tekintélynek örvendő - külügyminiszter, Somogyi Ferenc nem szeret a nyilvánosság előtt szerepelni. Gyurcsánynak viszont nincs olyan erős saját külügyes gárdája, hogy ne kelljen a Külügyminisztérium stratégáira támaszkodnia.