Vizsgálóbizottsági kudarcok

Gyurcsány Ferenc. Keresve se találták © Müller Judit

Siralmas eredményt mutat a parlamenti vizsgálóbizottságok mérlege. A jelenlegi törvényhozási ciklusban 27 indítványt nyújtottak be ilyen testület felállítására, 15-öt már jóvá is hagyott a T. Ház, ám csak 13-nak a tagjait választotta meg (lásd táblázatunkat a 112. oldalon). Még inkább árulkodó az a tény, hogy mindössze két jelentés készült el, s egyetlenegyet fogadott el az Országgyűlés, azt is csak azért, mert a kormánypárti és ellenzéki képviselők egy jelentésben, de külön-külön fogalmazták meg álláspontjukat. Az is jellemző, hogy ezt a sikert az iskola- és óvodabezárásokat vizsgáló testület könyvelhette el. Az M5-ös autópálya ügyét firtató összefoglaló is elkészült ugyan, de a parlament több mint egy éve nem jutott el addig, hogy szavazzon róla. Ma egyébként már csak két bizottság "él": a holokauszt roma áldozatainak kárpótlását, illetve a kormányzati szervek adatmentéseit vizsgáló testületek, amelyek 2003-as felállításukkor nem kaptak határidőt munkájuk lezárására.

Orbán Viktor. Feltételezett megálló © Vörös Szilárd

Az előzmények ismeretében senki sem várhatta, hogy érdemi dokumentummal zárja le munkáját az a két grémium, amely a jelenlegi, illetve az 1998-2002 közötti miniszterelnök, pontosabban az "Apró-Gyurcsány-érdekkör", illetve az "Orbán család" gazdagodását vizslatta. Valamiféle irományok persze születtek végül. Répássy Róbert (Fidesz) bizottsági alelnök 12 pontból álló - önálló képviselői indítványként benyújtott - határozati javaslata szerint például az derült ki, hogy "az Orbán család állami forrásból (...) nem gazdagodott", s az exminiszterelnök "közjogi funkciójának semmilyen szerepe nem volt abban, hogy a házastársa kisebbségi tulajdonában álló gazdasági társaság állami támogatást kapott", továbbá felidézi, hogy az ÉS-ben megjelent "úgynevezett jegyzőkönyvekről jogerős bírósági határozat állapítja meg, hogy azok nem hitelesek".

Az ellentábor természetesen másképp látja. A Vadai Ágnes (MSZP) vezette, a Fidesz által az utolsó pillanatig bojkottált testület - amelynek határozatképességét korábban többnyire az ellenzéki oldalról jelen lévő Herényi Károly (MDF) biztosította - jelentést nem szövegezett ugyan, de "összefoglaló részjelentést" benyújtott a bizottsági elnök (a részjelentéseket menet közben, a Fidesz-delegáltak távollétében fogadták el). Ez a dokumentum egyebek mellett azt tartalmazza, hogy a testület "nem juthat más következtetésre, mint hogy az ÉS-emlékeztetők valódiak", s például hogy Orbán felesége, Lévai Anikó által Felcsúton vásárolt földek értéke jelentősen emelkedett, miután "a térség példátlan méretű címzett támogatást kapott", s ezáltal növekedett az Orbán család vagyona is. A másik bizottsági elnök, Szijjártó Péter (Fidesz) csak egy önálló képviselői indítványig jutott. A Répássy-iratot idéző, hét pontból álló javaslat szerint "Gyurcsány Ferenc meggazdagodásában, milliárdossá válásában nagy szerepet játszottak állami források".

A papírforma tehát bejött. A paritásos alapon felálló vizsgálóbizottságok most sem tudtak dönteni, ebből következően annak sincs különösebb jelentősége, ha a Vadai-indítványt megszavazza az Országgyűlés, miközben a Répássy- és a Szijjártó-javaslatnak erre nincs esélye. Nem mondható ki mégsem, hogy teljesen haszontalan lett volna e testületek munkája: noha többnyire a sajtóban már megírt, megszellőztetett ügyeket vizsgálgattak, számos részlet csak általuk került nyilvánosságra. Az egyenleg azonban nem biztos, hogy pozitív. Az időnként politikai komédiát idéző vagy a tagok által kampányolási alkalomnak tekintett ülések sokat ártottak magának a vizsgálóbizottsági intézménynek. Az pedig nyilvánvaló, hogy az utóbb haszontalannak bizonyuló bizottságok sorozatos felállítása inflálja a testületek értékét. Különösen így van ez akkor, ha minden közjogi eredmény nélkül zárul a munkájuk, például azért, mert - az alkotmány előírásai ellenére - a megidézettek nem jelennek meg a testület előtt, vagy nem adják át a bekért dokumentumokat.

Mindez a jelek szerint kevéssé izgatja a törvényhozókat. A rendszerváltás óta kormányzati szerepet betöltők titkosszolgálati múltját kutató testület, az úgynevezett Mécs-bizottság kapcsán 2003 őszén hiába állapította meg az Alkotmánybíróság (AB), hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem rendezte törvényben a vizsgálóbizottságok jogait, semmi sem változott. Az alkotmánybírák akkor olyan súlyosnak ítélték a mulasztást, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítették a Mécs-testületet felállító országgyűlési határozatot, s 2004. március 31-éig adtak határidőt az új vizsgálóbizottsági törvény megalkotására. Erre azóta sem került sor, s az afféle pótmegoldások sem vezettek eredményre, mint Eörsi Mátyás (SZDSZ) és Szabó Zoltán (MSZP) ötlete, akik azt indítványozták, hogy a most országgyűlési határozat szintű házszabályt némi módosítás után emeljék törvényerőre, s így teljesítsék az AB előírását.

Az Országgyűlés - már csak saját tekintélye védelmében is - előbb-utóbb kénytelen lesz eleget tenni az AB-határozatnak. Ennek során, például a vallomástételt elszabotálók elleni szankciók bevezetése mellett, kísérletet tehetnek arra is, hogy tekintélyt szerezzenek az intézménynek: csak fontos ügyekben követeljék a vizsgálóbizottságok felállítását, akkor viszont vegyék komolyan a munkáját. Ilyen próbálkozás volt az a munkaanyag, amit tavaly az MSZP készített, s azt javasolta: egy-egy frakció évente csak két bizottságot kezdeményezhessen, azok viszont legalább fél évig működhessenek (HVG, 2004. június 11.). Efféle megállapodásokra azonban a választás közeledtével egyre kevesebb az esély.

JUHÁSZ GÁBOR