„Jó értelemben vett fegyelmező ereje van", hogy nem koncepciót, hanem szövegszerű javaslatot tettek le a médiahatóság asztalára – közölte Bogdán Tibor az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet és a Törvényelőkészítő Szakmai Bizottság sajtóbeszélgetésén, Budapesten. Megjegyezte, arra számítanak, hogy a szakmai diskurzus „nagyon érdemi változásokat" hoz majd a szövegben.
Mint mondta, a tíz éve elfogadott jogszabálynak akkor egy szűk piac viszonyait kellett rendeznie, most viszont egy már működő rendszer kereteit kell meghatározni oly módon, hogy a szisztéma alkalmas legyen az új technológiák kezelésére is.
A digitális műsorszórásra való átállással mindenképpen önálló jogszabálynak kell foglalkoznia, nem a médiatörvény feladata, hogy az átmenetet kezelje – mondta Bogdán Tibor. Arról pedig, hogy a közszolgálati médiumokat felügyelő testületben ezután nem kapnának helyet a társadalmi szervezetek delegáltjai, úgy nyilatkozott: a civil kuratórium a legjobb bizonyíték arra, hogy Magyarországon minden átpolitizálódott.
Bogdán támogatja, hogy a közszolgálati médiumok felügyelete kerüljön távol a politikától, ám egy ilyen javaslat „nagy valószínűséggel nem megy át a parlamenten", ráadásul véletlenszerűvé tenné, hogy mely politikai erők és milyen arányban szereznének befolyást ezen intézményeknél. Szerinte az intézmények függetlenségét erősíti, hogy költségvetésüket hat évre előre, kétharmados törvényben határozzák meg, a kuratóriumi tagok pedig nem választhatóak újra.
Két-három hónapos eszmecsere az új médiatörvény tervezetéről
Utolsó frissítés:
Az új médiatörvény tervezetének 2-3 hónapos szakmai vitájával számol Bogdán Tibor, a dokumentumot az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) felkérésére elkészítő grémium vezetője, aki szerint ez év végén vagy 2007 elején már az országgyűlés elé kerülhet az anyag.