A Kolber István, a regionális fejlesztéséért és felzárkóztatásért felelőstárca nélküli miniszter elmondta, hogy a 75 ezer lakás felújításával több mint 40 milliárd forintos beruházás valósulhat meg, a központi költségvetés, az önkormányzatok és a lakosság partnerségével.
A programba 42 olyan önkormányzat is bekapcsolódott, amely eddig nem élt ezzel a lehetőséggel. A legtöbb jelentkező a megyei jogú városokból érkezett, de a budapesti önkormányzatok is nagy számban terveznek felújítást. A pályázatok közül 12 ezret januárban már elbíráltak.
A székesfehérvári önkormányzat „toronymagasan” a legtöbb, csaknem 12 ezer lakás felújítására pályázott. Mintegy felére - 90 épület, 5776 lakásának felújítására - már elnyert 1,1 milliárd forint támogatást a város, aminek a felhasználásával több mint 3,5 milliárd forintos beruházás kezdődhet meg.