| Sliccpolitika 1. |
| A vezetők félrelépési leginkább a demokratikus közéletben járhatnak következményekkel. Az „isteni eredetű” vagy az uralkodó dinasztiákból származó koronás fők és az arisztokraták szexuális kilengései ugyan nem mindig maradtak titokban, de ritkán jártak politikai következményekkel. És amíg nem zárult le véglegesen a politika „varázstalanítása”, nem alakultak ki a modern tömegdemokráciák és -médiumok, még a választott politikusok is megúszhatták a félrelépéseiket. George Washingtonnak is volt például házasságon kívüli kapcsolata, sőt még az is pletykálták róla, hogy pénzügyminisztere balkézről való fia. Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke pedig félvér rabszolgájával folytatott viszonyt, és bár az „alapító atya” ellenezte a „fajkeveredést”, még közös gyerekük is született. A „néger ágyasról” már a korabeli lapok is cikkeztek, de csak 1998-ban egy genetikai vizsgálat bizonyított. A modern korszakban a Profumo-ügy számít mérföldkőnek. Az 1960-as évek elején John Profumo brit hadügyminiszter intim kapcsolatban állt Christine Keeler kisasszonnyal, aki emellett még Ivanov szovjet tengerészeti attasé ágyasa is volt. A vádak szerint a felhevült miniszter államtitkokat is kikotyogott kedvesének, aki azt továbbadta szovjet barátjának. Az ügybe nemcsak a miniszter, de a Macmillan-kormány is belebukott. A kémhistóriák és a nőügyek sokszor együtt járnak, és együttesen ássák alá a politikus tekintélyét. Ezt példázza Willy Brandt esete is, akinek közvetlen környezetébe került Günter Guillaume Stasi-ügynök, aki a nyugatnémet kancellár nélkülözhetetlen munkatársává vált, és a nőket is ő hajtotta fel neki. Brandt – egyes értelmezések szerint – nem is a kínos kémügy, hanem a nőügyek kipattanásának elkerülése miatt áll fel a kormányfői székből 1974-ben. |
Meglehet, az év végén a magyar sajtó megint átlépett egy határt, amikor a Blikk és az Index Kovács László ex-miniszter és ex-pártelnök, jelenleg az EU adóügyi biztos házasságon kívüli kapcsolatairól közölt sikamlós részletekben gazdag cikkeket. A „leleplezés” sokáig emlékezetes csúcspontja kétségkívül az volt, amikor az elhagyott kedves huncut mosollyal szája szegletén Kovács állítólagos alsónadrágjával jelent meg a címlapon.
Nem az első határátlépésről van szó, de annyit mégis megállapíthatunk: a politikusok magánéletének zűrjei vagy eltitkolt szenvedélyei eddig csak elvétve váltak valódi politikai botránnyá Magyarországon, a kínos helyzetbe került politikusok riválisai mindezidáig ódzkodtak a lejáratási lehetőség kihasználásától.
A rendszerváltás idején a politikusokkal szemben magasabb erkölcsi követelmények fogalmazódtak meg. A demokratikus közszereplők első nemzedéke meg is kívánt ennek felelni, ügyelt a látszatra, és hallgatólagos közmegegyezés alapján a politikusok magánélete évekig voltaképpen tabunak számított.
Volt persze mit feledtetni, mert a Kádár-korszak basáskodó és gátlástalan „párttitkárjainak” tivornyáiról elég legenda keringett akkoriban. A leghíresebb köztük talán Czinege Lajos honvédelmi miniszteré, akit többször is el kívántak távolítani botrányai miatt a vezetésből, de az egyébként puritán Kádár János mindannyiszor a védelmére kelt. Politikai botrányok leginkább a liberális demokráciákban fordulhatnak elő, egypártrendszerekben vagy autokráciákban alig, s ha igen, az többnyire nem nélkülözik a koncepciós jelleget.
Sükösd Miklós szociológus egy korábbi nyilatkozatában (Magyar Hírlap, 2000. május 27.) a botrányoknak négyféle fajtáját különböztette meg: a hatalmi-titkosszolgálati, a korrupciós, a szexszel, illetve a betegségekkel kapcsolatosakat. Eddig elsősorban az első két kategóriába tartozó skandalumok robbantak, utóbbi kettőre nálunk alig volt példa. A magyar nyilvánosság eddig tartózkodott a politikusok magánéletével, káros szenvedélyeivel és egészségi állapotával kapcsolatos híresztelésektől.
Az első parlamenti ciklus (1990-94) egyetlen, gyorsan hamvába hullt lejáratási kísérlete Horn Gyula állítólagos iszákosságához kapcsolódott, amiből a szocialista elnök megerősödve került ki. Ellentmondásos viszont Antall József súlyos, később halálosnak bizonyuló betegségének tálalása. Kenedi János történész korábban arról beszélt: azzal, hogy a néhai miniszterelnök betegségét elhallgatták, Antall ugyanúgy politikai manipuláció áldozata lett, mint az MDF és a magyar közvélemény. Úgy tudni azonban, a kormányfő nem ezt gondolta, hiszen Csurka István nevezetes 1992. augusztus 20-i cikkéért éppen azért orrolt meg leginkább az akkor fórumos alelnökére, mert Antall betegségéről írt, és felvetette az utódlás kérdését. Hogy Antall József egészségi állapotával kapcsolatos értesüléseket egykor visszafogottan tálalták, az a magyar közvélemény és sajtó dicséretére válik - vélekedett ma a hvg.hu-nak Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke.
| Sliccpolitika 2. |
| Bár a legnagyobb nőfaló amerikai elnök hírében J. F. Kennedy áll, akinek partnerei között volt filmsztár (Marilyn Monroe), sztriptíztáncosnő, számtalan titkárnő, sőt még maffiavezér babája is, nagytermészete miatt a legtöbbet Bill Clintonnak kellett nyelnie. Kezdődött mindjárt az 1992-es első kampány alatt, amikor Gennifer Flowers bárénekesnő azzal állt elő, hogy évek óta a házas demokrata jelölttel van intim kapcsolata. Clinton akkor kimagyarázta magát. (Négy évvel korábban nem sikerült ez sors- és pártársának, Gary Hartnak, aki addig hencegett hitvesi hűségével, és addig szekírozta az újságírókat, hogy találjanak nála titkos nőügyet, míg találtak.) Clinton 1998-ban eskü alatt már kénytelen volt elismerni, hogy Flowers tényleg a szeretője volt. Ezt a zaklatási pert már Paula Jones kezdeményezte és veszítette el vele szemben, akit elmondása szerint Clinton még kormányzó korában orális szexre kívánt rávenni. Híradások szóltak aztán megfogdosott titkárnőkről, de kétségkívül Clinton és a kilencvenes évek első számú nőügye a Monica Lewinsky-affér volt, amelybe akár elnöki megbízatásába is kerülhetett volna. Európában a brit bulvársajtó jár az élen a politikusi szennyesek kiteregetésében. Ám ott sem az egyszerű nő- vagy fiúügyek váltanak ki felháborodást, a britek arra a legérzékenyebbek, ha választott vezetőik visszaélnek hatalmukkal. A rendkívül népszerű David Blunkett belügyminiszternek sem azért kellett lemondania 2004-ben, mert viszonya volt egy férjes amerikai asszonnyal, hanem mert közbenjárt barátnője háztartási alkalmazottja tartózkodási engedélye érdekében. A németeknél hasonló a helyzet. Schröder kancellár még elnézte Scharping védelmi miniszter románcát Kristina Pillati grófnővel, amibe még egy a Bunte fotósa előtti pezsgőfürdős turbékolás is belefért Mallorcán. De azt már nehezen emésztette meg, hogy párttársa ehhez a Bundeswehr különgépét is igénybe vette. Így a következő, be sem bizonyosodott korrupciós gyanú után gyorsan megvált miniszterétől. |
Amerikában viszont egészen más a gyakorlat, ott a politikus, különösen az elnök egészségi állapota közügynek számít. Ronald Reagen elnök merénylete utáni lábadozásáról, illetve végbélműtétéről a sajtó részletes tájékoztatást adott, és a közvélemény igényelte ezt. Lányi Gusztáv pszichológus, az ELTE tanára ezt a hvg.hu-nak az amerikai kulturális önképpel magyarázta, amely szereti magát fiatal, dinamikus, sikerorientált társadalomnak látni, s amelyhez nem illik a betegeskedő vezető. Ezt az amerikai politikusok ismerik, és képesek vele együtt élni. Lányi példaként hozza fel J. F. Kennedy ma már közismert gerincbántalmát, amit az elnöknek nem csak a nyilvánosság, de szűkebb környezete elől is sikerült eltitkolnia. „Ma már biztosan nem lenne rá esélye” – fogalmaz Lányi.
Marián Béla, a Marketing Centrum (MC) közvélemény-kutatója szerint az angolszász protestáns hagyományokban gyökerezik, hogy az ottani szavazó nem választja szét szigorúan politikusa magán- és a nyilvánosság előtt zajló életét. Amerikában és Nagy-Britanniában ugyanis a vezetővel szemben sokkal magasabbak az erkölcsi követelmények, míg nálunk a politikus a közvélekedés szerint rongyember, aki hazudik, lop és törtető. Ez a közvélekedés védi meg paradox módon a leginkább a magyar vezetőt attól, hogy túl nagy szerepet tulajdonítsanak a magánéletének. „Az, hogy házasságtörő, már se nem oszt, se nem szoroz” – nyilatkozta a hvg.hu-nak Marián.
Az MC négy éve megvizsgálta, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál fontosnak tekintünk. A válaszadók 0-tól 100-ig osztályozhatták a jellemzőket. A vizsgálat szerint a válaszadók a megvesztegethetetlenséget (95 pont), a szavahihetőséget (95), a hozzáértést (94) és hazaszeretetet (94) tartották a legfontosabbnak. Másodlagosnak bizonyult, de még sok pontot kapott a beszédkészség és a szónoki képesség (82), a kötődés a választókerülethez (81) és a magas iskolai végzettség (80). Csak a harmadlagos jellempreferenciák közé került a rendezett magánélet (69). Érdekesség, hogy 2002 januárjában a választók leginkább a vallásosságról gondolták azt, hogy nem szükséges a jelöltjüknek (34).
Hammer Ferenc médiaszociológus szerint ma nem is igazán lehet tudni, hogy az emberek mit várnak el a politikustól. „A vicc az, hogy az emberek egyszerre több, egymással össze nem egyeztethető dolgot szeretnének tőle: jelenítsen meg vezetői tekintélyt, de legyen olyan közvetlen, mint egy taxisofőr; beszéljen szépen, de mégse legyen nyomasztóan tanáros.” Hammer úgy gondolja, hogy a politikai preferenciák már a skandalumok megítélésben is döntőek: a párthívő roppantul nehezen fog felháborodni pártvezére viselt dolgain, nála jóval magasabb az ingerküszöb.
Forrás: Medián, 2005. március
|
Egy másik közvélemény-kutató cég, a Medián tavaly márciusi, eddig még nem publikált adatai szerint a választókat jóval kevésbé izgatja a politikusok házastársai hűtlensége, mint homoszexualitása vagy drogfogyasztása.
A fenti adatokból is látszik, hogy felettébb nagy kockázatot vállal az a magyar politikus, aki beismeri drogfogyasztását vagy eltérő szexuális preferenciáját. Előbbire nem volt még példa, utóbbira is csak egy egykori képviselő, ma parlamenten kívüli szabaddemokrata politikus, Ungár Klára merészkedett.
| Kis magyar pornográfia |
| A magyar politikusok szerelmi kilengései vagy szexuális kalandjai a harmadik választási ciklusban jelentek meg először a lapokban. Deutsch Tamás, akkori sportminiszter a titkárnőjétől, házasságon kívül született gyerekének az ügyét 2000-ben kapta fel a sajtó, amit többen is – például Debreczeni József vagy Sükösd Miklós – epésen „korszakos jelentőségűnek” tartottak. A bulvársajtó viszonylag későn erősödött meg Magyarországon. Nagyjából a kereskedelmi televíziók megjelenése után változott meg a sajtópiac addigi jellegzetessége, hogy a politikai napilapokból többet adtak el, mint a bulvárlapokból. A Fidesz volt az első párt, amelyik felismerte a bennük rejlő kommunikációs lehetőséget, és Orbán Viktor volt az első kormányfő, aki a családjához is meginvitálta őket. Azóta egyetlen pártvezérnek sem derogál megjelenni azokon az oldalakon, amelyeken egyébként Győzike vagy a Nagy Ő az őshonos. Vannak, akik úgy vélik, a politikusok maguk állítottak maguknak kelepcét, amikor magánéletük – természetesen felemelő – pillanataiba engedtek bepillantást. Egyformák lettek a tévébemondókkal és valóságshow-sztárokkal, akiknek a zűrös magánélete ezeknek az orgánumoknak az üzemanyaga. A bulvársajtó turkálási kedvét szegte a Blikk és Kósa Lajos debreceni polgármester 2002-es afférje. A lap ugyanis azt állította, hogy a fideszes vezető autójában szexuális aktust folytatott egy utcalánnyal. A bíróság semmit sem talált bizonyítva az írásból, a Blikk így pert vesztett , és fizethetett. |
Európában sincsenek biztos receptek: míg a homoszexualitást jól toleráló német közvélemény elé kimert állni Klaus Wowereit berlini polgármester, addig Ole Von Beust hamburgi polgármester mereven elzárkózott magánéletének kiteregetésétől, miután egykori alpolgármestere a sajtónak kitálalt a városvezető állítólagos meleg kapcsolatáról.
Majtényi még adatvédelmi biztosként fogalmazta meg azt a szerinte követendő elvet, hogy "a politikusnak ne a hálószobafala legyen üvegből, hanem a zsebe". Noha esete válogatja, de általánosságban elmondható, hogy ezekben az ügyekben a jó ízlés és a jog együtt jár. A közszereplőnek természetesen el kell viselnie, hogy az ő magánélete szűkebb körű, mint választóié, de neki is van privát élete, amely az európai gyakorlat szerint csak akkor válik "érdekessé" és így nyilvánossá, ha az a politikus tevékenységével összefügg. Tehát általában nem tartozik a közre, ha valaki meleg, de ha az érintett részt vállal pártja homofób kampányában, akkor már igen. A tekintélyes jogász egyébként is óv a politikus és a párt azonosításával: csak azért mert egy párt szólamaival ellentétes képviselőjének életmódja, attól az még nem válik a köz számára megismerhetővé.
Frank Róbert, a Színes Bulvár Lap felelős szerkesztője biztosította a hvg.hu-t, hogy náluk „hosszas mérlegelés előzi meg, hogy egy politikus magánéleti ügye megjelenjen a lapjukban. A politikus magánélete az a magánélete. Kivételt az képezhet, ha a magánélet kihat a politikusi tevékenységre is, főleg, ha közpénzt érint. Ha olyan információkat tudunk közölni az olvasókkal, amilyek ilyen módon érintik őt, azt megtesszük.”
Noha nyugaton a bulvár (tabloid) lapoknál elterjedt szokás, hogy a szennyest kiteregetők markát szép summa üti, Frank szerint ők soha, semmilyen sztoriért sem fizetnek.
A Színes Bulvár Lap szerkesztője nem számít arra, hogy akár a választási kampányban, akár később előtérbe kerülnek a magánéleti botrányok. Úgy véli, a magyar olvasóközeg más, „mivel szemérmesebb saját magánéletében, rosszul fogadja az ilyen jellegű magánéleti vájkálásokat is.”
| Valakinek a valakije |
| A közszereplő családtagjainak magánéleti részleteivel a legritkább esetben ildomos pertraktálni a közönséget, ezekre csak akkor kerülhet sor, ha hivatásszerűen államtitkokkal foglalkozó politikus hozzátartozóiról van szó - vélekedik Majtényi László. Ebben az esetben is jobb, ha az olyan ügyek, amelyek a közszolga zsarolhatóságát befolyásolják, bizalmasan intéződnek el, s csak akkor kapnak nyilvánosságot, ha a családtagja által kínos helyzetbe hozott politikus nem vonja le a szükséges következtetéseket, és például nem mond le. Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő és fiának ügye, akit a bíróság jogerősen elítélt drogkerekedésért talán az egyetlen, amelyben a pártok egymásnak ugrottak. Vancsik nem akart lemondani a nemzetbiztonsági bizottsági tagságáról, amikor kiderültek fia viselt dolgai, mire a Fidesz azzal támadta, hogy zsarolható vált és nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester lánya Hajdúhadházon egy kenyérvágó késsel megszurkált több gyereket. Ehhez az apának semmi köze sem volt, mégis közölték a lapok. |
A legtöbb a hvg.hu által megkérdezett szakértő erről éppen ellenkezőképpen vélekedik. Majtényi László szerinte még közel sem értük el a politikusi intimszféra taglalásának szélsőértékét: "határ a csillagos ég". Noha nyilvánvalóan törvénysértő közlések jelennek meg közéleti szereplők bizalmas kapcsolatairól, aligha képzelhető el, hogy ezek miatt a személyiségi jogaikban sértettek a bíróságon akarnának elégtételt venni az ezeket terjesztőkön. Az elhúzódó peres eljárás ugyanis nemhogy csökkentené, hanem tetézi a bajt, mert megsokszorozza és életben tartja a vádakat.
A politika és a nyilvánosság bulvárosodása egyelőre megállíthatatlan folyamat, de mégiscsak jobb egy szabad országban élni, ahol a rossz a sajtó, mint fordítva, ráadásul - ha akadt is felvilágosodott cenzor - olyat se látott a világ, hogy a cenzúra hasznára vált volna a sajtónak - summáz Majtényi László.
Marián Béla szerint nem valamiféle szemérmes elutasítás miatt nem voltak eddig „öv alatti botrányok”, hanem mert a politikusok félnek a bumeránghatástól, hogy a riválisra irányuló vádak visszacsaphatnak, vagy megindulhat a mártírképződés.
A maszkulin (férfias) értékekre adó társadalmakban akár még jól is sülhet el, ha az őszülő halántékú politikusról kiderül, intenzív és színes a nemi élete. Papandreu görögországi újraválasztásában állítólag fontos szerepet játszott, hogy szeretőt tartott. Ez akár még Kovács Lászlónál is bekövetkezhet, bár ő tulajdonképpen már nem is része a magyar közéletnek. Talán ez is magyarázza, hogy a Fidesz egyelőre nem repült rá a témára. Egyedül Répássy Róbert vélte úgy, hogy Kovács „súlyosan rontja Magyarország nemzetközi megítélését”.
Hammer Ferenc médiaszociológus ugyan biztosan nem tudja, de úgy sejti: eddig azért hagyták ki az esélyt a pártok, hogy „ilyesmikkel szórakoztassák a választóikat, mert itt is mindenkinek vaj lehet a fején. Ha megvizsgáljuk, hogy a sutyiban milyen ügyekben van összpárti konszenzus (kampányfinanszírozás, meg a fizetések felemelése), akkor persze nem kell csodálkozni. Ennek megfelelően minden politikusnak van három jó sztorija – az ellenfélről.”
Tévhitnek tartja, hogy a magyar politikai kultúra megmásíthatatlan jellemzője lenne, hogy a riválisok „tiszteletben tartják a másiknak az akármijét, ez nem jön össze. Nem fog ez így maradni: sokkal inkább belekerül majd a politikai küzdelmek eszköztárába, hogy ilyesmikkel járatják le a másikat” – fest sötét képet Hammer.
Lányi Gusztáv is elkerülhetetlennek tartja a magánélet bevonását a politikai küzdelembe. Szerinte a tömegdemokráciák egy ember=egy szavazat elve szükségszerűen drágítja és butítja a politikai kampányokat. A politikus sohasem lehet elég biztos abban, hogy a bonyolultabb üzeneteket a választó képes megérteni, „így a kampány kötelezően a zsigerekre összpontosít”. Az ideológiai és osztálypártok eltűnése, illetve az, hogy a pártok politikai programcsomagjai egyre inkább hasonlítanak egymásra, odavezetnek, hogy elsősorban a politikusoknak kell megkülönböztetniük magukat másoktól. Bizonyítaniuk kell, hogy erkölcsösebbek, szavahihetőbbek, derekabbak a másiknál, vagy ha az nem megy, hogy a másik hazudós, megbízhatatlan és erkölcstelen.
ZÁDORI ZSOLT - KIRICSI GÁBOR