"Döntésemet már csütörtökön közöltem Komássy Ákossal a FIB országos elnökével, és hétfőn bejelentem Kiss Péternek, az MSZP Vas megyei elnökének is"- mondta. Szabó Bálint hozzátette: megszüntette tagságát az MSZP-ben is, a politizálást pártonkívüliként, Csepreg város önkormányzatában kívánja folytatni, ahol a városfejlesztési bizottság elnöke.
A 24 éves politikus úgy fogalmazott: döntését alapvetően befolyásolta mindaz, ami az elmúlt két és fél évben vele történt. "Úgy érzem, hiba volt a pártpolitizálást választanom, a politikának ugyanis nem a közszereplők csatározásairól kellene szólnia, márpedig ez történt, amihez magam is hozzájárultam" - mondta. Szabó Bálint elmondta: decemberben felmentésével zárult az az ellene és társai ellen folytatott büntetőeljárás, amely az úgynevezett fiktív Fibisz-szervezetek alakítása kapcsán indult. "
A büntetőeljárás 2003 őszén Szabó Bálint mellett Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő, valamint Táncsics Péter, az MSZP kőszegi városi szervezetének akkori elnöke ellen indult, magánokirat-hamisítás gyanúja miatt.