A 2004-ben négy minisztérium és két országos hatáskörű szerv átalakulásából létrehozott minisztérium 2005-ös működéséről az ÁSZ összefoglaló többek között megállapította: az évközi struktúraváltozás sem az elvégzendő feladatok, sem a gazdasági, pénzügyi és számviteli folyamatok szempontjából nem volt kellően átgondolt. Mindez problémákat okozott a feladatok folyamatos, megfelelő szakmai szintű ellátásában.
Az összefoglaló szerint ugyan célszerű volt a korábbi széttagolt feladatellátás egy fejezetbe integrálása, azonban a tárca létrehozása előtt nem készültek a fejezet megalakításának célszerűségére utaló elemzések, a költségvetési és létszámigényeket meghatározó számítások, tanulmányok.
A kábítószer megelőzéséhez kötődő fejezeti kezelésű előirányzatok 2001-2004 között növekvő, 2005-ben jelenősen csökkenő összegben jelentek meg a fejezet költségvetésében. A pályázatok közel 60 százalékánál a megítélt támogatás összege kevesebb volt a pályázati cél megvalósításához igényelt összegnél, a csökkentések mértéke a 40-50 százalékot is elérte.
Az ÁSZ javasolja többek között a kábítószer probléma visszaszorítása érdekében kialakított Nemzeti Stratégia, és az Országos Fogyatékosügyi Program (OFP) keretében nyújtott állami támogatások felhasználásának eredményességét, hatékonyságát tükröző mutatók kidolgozását, és a kívánt célok elérésének mérését.
Az ÁSZ a kábítószer fogyasztás megelőzésére fordított támogatások mellett vizsgálta az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési terv alapján a szociális ellátások területén felhasznált pénzeszközök hasznosulását is. A jelentés csütörtöktől az interneten a www.asz.hu címen olvasható.