Rytkó Emília arra hívta fel a figyelmet, hogy a választás első fordulójára a külképviseleteken a magyarországi voksolás előtt egy héttel kerül sor.
"Ennek az az oka, hogy az ott leadott szavazatokat, amelyek megszámlálása majd itthon történik, hazajuttathassák még az első fordulót megelőzően, és az első forduló napján hozzáadhassák az itthon leadott szavazatokhoz, és az eredményt együttesen állapíthassák meg" - mondta az OVI vezetője.
Egy, a távirati iroda által megkérdezett választási szakértő szerint ezt a változtatást a két forduló közötti rövid idő indokolta. Utalt arra, hogy a szavazóurnák "hazautaztatása" egyes esetekben több napig is eltarthat. Az pedig, hogy a választás második fordulójában kik vehetnek részt, csak valamennyi szavazat megszámlálása után derül ki.
A második fordulóra már egy időben kerül sor. A külképviseleteken ekkor leadott voksokat a magyarországi szavazást követő hatodik napon adják hozzá a többihez. Az összes külképviseleten leadott szavazat egy szavazókörbe kerül.
A választási eljárásról szóló törvény kimondja: "Az első fordulóban a külképviseleten a magyarországi szavazás napját megelőző 7. napon, helyi idő szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni. Azokon a külképviseleteken, ahol az időeltolódás a közép-európai időhöz képest -1 vagy -2 óra, a helyi idő szerinti 6 óra és a közép-európai idő szerinti 19 óra között lehet szavazni. Az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken a magyarországi szavazást megelőző 8. napon, helyi idő szerint 6 és 19 óra között lehet szavazni."