Az Eb kabalafigurája. Piros, fehér. Zöld? © euro06.com |
Az előjelek nagyszerűek. A világranglista vezető magyar kézilabda elkényeztette a honi szurkolókat, a női válogatott és a klubcsapatok, és valamivel utánuk a férfi válogatott és a klubcsapatok sikert sikerre halmoztak. A lányok karácsony előtt úgy lettek esélytelenül az oroszországi vb-n harmadikok, hogy a telhetetlen szurkolóknak még szomorkodásra is volt módjuk. A Skaliczky László irányította férficsapat az athéni olimpián minden idők legjobb magyar ötkarikás eredményét érte el, amikor negyedik lett. A csapat két Eb-résztvevőt, Szlovákiát és Lengyelországot megelőzve megnyert egy decemberi magyarországi felkészülési tornát. Utána semleges pályán négy góllal verte az Eb-címvédő németeket. Ráadásul a kontinensvetélkedőt abban a Svájcban rendezik, ahol a magyar férfi kézilabdázás a legnagyobb sikerét elérve világbajnoki ezüstöt szerzett 1986-ban – a szélen egy Iváncsik nevű játékossal (ilyen nevűből most kettő is akad a keretben). És itt nyerte meg az egyetlen magyar férfi BEK/BL-serleget a szép emlékű Budapesti Honvéd is.
| Hírbörze részvények Játssz TE is! |
| Magyarország legyőzi-e Dániát? Franciaország legyőzi-e Szlovákiát? Magyarország legyőzi-e Szerbia-Montenegrót? Az összes EB piac » |
Ezzel együtt korai még siránkozni. A mieink nagy játékerőt képviselnek, a csapatban van elég kurázsi és becsvágy ahhoz, hogy jól szerepeljen, de az érem véleményünk szerint biztosan csak ábránd marad. Jó eredmény lenne, ha a csapat bekerülne az első nyolc csapat közé – nagyszerű, ha a legjobb hatba. Arról, hogy nem lesz könnyű, csak annyit: ha továbbjutunk a csoportból, akkor a középdöntőben a horvátokkal, az oroszokkal és a norvégokkal futhatunk majd össze.
Nem titok, a kézilabda csapatjáték, így nem sok értelme van azon morfondírozni, hogy a kapitány ezen vagy azon a poszton bevethetne szerintünk jobbnak tartott játékosokat. Ha a csapatjáték kellőképpen összecsiszolt, az egység sziklaszilárd, a jobb játékosokból összeverbuvált truppok is verhetők. A sikerekhez persze jó játékosok is kellenek, de emiatt az Eb-csapatunknak biztos nem kell szégyenkezni. Bár a gárda alaposan megfiatalított, a mezőnyben a legcsikóbb, a csapat törzsét az 1980-as évek elején született játékosok alkotják, mégsem mondhatjuk, hogy zöldfülűek lennének. Nagy László, Buday, Ilyés vagy Iváncsik Gergely már számos kiélezett helyzetben bizonyította klasszisát.
Az alapcsapat minden bizonnyal Fazekas Nándorral a kapuban, illetve Iváncsik Gergővel, Ilyés Ferenccel, Buday Dániellel, Gál Gyulával, Nagy Lászlóval és Harsányi Gergellyel a mezőnyben áll majd fel.
Következzenek ezek után a riválisok, nézzünk szét a többi csapat háza táján!
Svájc, a házigazda természetesen nagyon bizakodó. Miért is ne lenne? Csapata, ha nem is vonultat fel számolatlanul nemzetközi klasszisokat, de a nemes svájci hagyományoknak megfelelően kiválóan szervezett és magas harci szellemmel van felvértezve. Igaz, hogy legutóbb 1993-ban értek el figyelemreméltó eredményt, amikor a svédországi világbajnokságon megcsípték a negyedik helyet, és a legutóbbi 18 kézis világesemény közül 12-re nem sikerült kvalifikálni magukat, de most fogadkoznak, megtörik a rossz sorozatot. A hazai pálya természetesen nem csak abban jelenthet előnyt nekik, hogy nem tévesztik össze az öltözők ajtaját; egy olyan sportban, amelynek lételeme a szabálytalanság – éppúgy, mint a pólóban –, nagyon sok múlik a „bíráskodási felfogáson”, magyarán a bírókon. Márpedig Svájc alpesi ország, domborzata változatos, senkit sem lepne meg tehát, ha a svájciak meccsein kissé lejtene a pálya. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy Iwan Ursic-ot, Robert Kostadinovich-ot, a csapatkapitány Thomas Gautschit vagy Meisterhaus kapust nagyjából bármelyik élcsapat beválogatná. Az alakulat legnagyobb sztárja azonban vitán felül a német Arno Ehret szövetségi kapitány, akit játékosként kétszer is megválasztottak a Bundesliga legjobbjának.
Szlovénia nem kisebb céllal veti bele magát a küzdelmekbe, minthogy megvédi két éve hazai környezetben megkaparintott Eb-ezüstjét. Igazán nem akarjuk lebecsülni az egykori jugoszláv kézilabdás hagyományok (egyik) folytatójának esélyeit, de igazi meglepetés lenne, ha sikerülne neki. Ha az 1994-es Eb óta nemzetközi porondon forgolódó csapat eredménylistáját megvizsgáljuk, láthatjuk, korábban a közelében sem volt jelentős tornák döntőjének, és a hazai Eb után az athéni olimpián is csak a szerény 11., míg a tunéziai vb-n a 12. helyre futott be. Ezzel együtt senkit sem lepne meg, ha az elsősorban a Bajnokok Ligájában vitézkedő Celje egykori és mostani játékosaira épített trupp a hatban végezne. A kézilabda galaktikusainak számító Ciudad Realban mindjárt két szlovén játékos is játszik – nem is akárhogyan. Rutenka elsősorban a góllövésben, míg a gólem termetű, de meglepően mozgékony Pajovics a védekezésben jeleskedik. A kapuban is klasszisra számíthatnak, a Horvátországban légióskodó Lapajnére.
Lengyelországnak feltűnően siheder és toronymagas játékosokból áll a csapata. Esélyeiket illetően már nem lehet ekkora magaslatokról beszélni, hiszen a lengyelek, ha nagy ritkán bejutottak valamelyik tornára, az utolsó helyek valamelyikén végeztek. Két éve például tök utolsók voltak az Eb-n. Ennek ellenére bizakodnak. Agyunkra ment volna a legendás lengyel heroizmus és nagyhatalmi ambíció, meghibbantak volna barátaink? Nem. Az utóbbi évek állandó dobogósát, bár már kissé „öregecske” svéd aranycsapatot verték ki a selejtezőkön! És ez, lássuk be, elég alap az optimizmusra. A kezdőcsapat játékosai pedig a svájci és a német bajnokság márkás csapataiban edződnek. Két pompázatos átlövőjük, az ikertornyok, Lijewski és Tkaczyk biztosan megtornáztatják majd az ellenfél védőit és kapusait. Mi, magyarok legutóbb december végén kaptunk ízelítőt a lengyel gárda erejéből, amikor a békéscsabai négyestornán csak nagy nehezen sikerült kiizzadni ellenük a döntetlent. Hat közé kerülésük ezzel együtt meglepetés lenne, de az is, ha nem jutnának tovább a csoportból.
Ukrajna számít a tizenhat „kománda” közül a legsötétebb lónak. Csak nagyritkán került be a nemzetközi tornák mezőnyébe, klubcsapatai sem nagyon vitézkednek. Sokig úgy tűnt, a tiszteletet parancsoló szovjet kézis hagyományokat Oroszország viszi egyedül tovább. De mostanában mintha keleti szomszédunknál is megmozdult volna valami, a női kéziseik már évek óta az európai élmezőnyhöz tartoznak, a férfiak most kapaszkodnak felfelé, a Zaporozsjére épülő válogatottjuk azonban csoda lenne, ha túlélné az első csoportkört. Azért Vitalij Nat baloldali támadó és Jevgenyij Budko kapusjátékát biztos élmény lesz megnézni.
Szlovákiának, csűrhetjük-csavarhatjuk a dolgot, előzetesen senki se ad szemernyi esélyt sem a továbbjutásra. A csoport három góliátja mellett az Eb-újoncnak aligha terem babér. Pedig a nemzetközi színtéren most debütáló északi szomszédjaink kiváló csapatot raktak össze, a decemberi a Pannon GSM-kupán csak vért izzadva sikerült a mieinknek is pontot menteni velük szemben. A kapus, a Dunaújvárosban légióskodó Richard Stochl képességeit a magyar szurkolók régóta ismerik, de mellette több alapemberük is nálunk vagy más európai élbajnokságokban keresi kenyerét. Radoslav Antl, a csapat mesterlövésze éppen Svájcban. De mindez valószínűleg kevés lesz a továbbjutáshoz.
Franciaország nagyszerűen szerepelt a világbajnokságokon, de valahogy az Eb-ken eddig még nem tudott dobogóra állni. Képességes játékosokban most sincs hiány, noha a kétszeres világbajnok csapat egykori meghatározó egyéniségei, Cedric Burdet, Gueric Kervadec, Gregory Anquetil és Jackson Richardson hiányozni fognak. Ám még így is maradt elég spílerjük: Jerome Fernandez (Barcelona), Didier Dinart (Ciudad Real), Joel Abati (Magdeburg), Oliver Girault (Paris HB), Christophe Kempe (Toulouse), Daniel Narcisse (Gummersbach) vagy Thierry Omeyer (Montpellier). A csapatban kevés fiatal játékos kapott helyet, majd elválik, hogy a tornán szereplő játékosok tapasztalt, minden hájjal megkent rókáknak bizonyulnak-e, vagy pedig jóllakott öreg, másodlagos frissességű sztároknak. Papíron a hatban a helyük, de akár kínos meglepetés is érheti a tavalyi vb bronzérmeseit.
Spanyolország szereplése az Eb egyik nagy talánya. Tavaly az ibériaiak a nemzetközi kézilabdavilág őszinte ámulatára elhódították a világbajnoki címet. Korábban sem volt titok, hogy a spanyol a világ legjobb bajnoksága – csak a Bundesliga veszi fel vele a versenyt –, és az is közismert volt, hogy kiváló spanyol játékosok vannak. De tavalyig a nagy tornák előtt hiába számoltak vele, mint esélyessel, „csak” ezüst- és bronzérmeket, értékes helyezéseket sikerült elcsípnie. Az igazság szerint a tunéziai vb előtt már öt éve nem ment igazán a csapatnak, sokan öregnek tartották őket, le is mondtak róluk, aztán láss csodát, elsősorban az extraklasszis kapusaiknak, gyors leindításaiknak és rutinos átlövőiknek köszönhetően a döntőbe jutottak, és ott lemosták a horvátok aranycsapatát. A svájci Eb-n eldől: a vb-elsőség kicsúszott eredmény volt, vagy a spanyolok tartósítják uralmukat. A Tunéziában diadalmaskodó Nagy Armadából többen is képesek éles meccseket hozni: Barrufet és Hombrados a kapuban, Enterrios, Garralda, Iker Romero vagy Lozano a mezőnyben. Különösen sokat várnak a spanyol újoncnak számító, honosított, „Kubai Kalapácsnak” titulált Julia Fis-től.
Németország nem kevésbé esélyes az aranyra, noha sokan vélekednek úgy, a mostani Eb-t a német szakvezetés csak a jövő évi hazai rendezésű főpróbájának tekinti. Mi ebben nem hiszünk, a német kézilabdázás sem engedheti meg magának, hogy egy ekkora tornát lelazsáljon azzal, hogy nem baj, majd jövőre nyerünk. Különösen úgy, hogy a németek képesek megnyerni az idei bajnokságot! Az utóbbi négy világversenyének mindegyikén sikerült érmet nyerniük (erre még a lenyűgöző horvátok sem voltak képesek), és a germánok az Európa-bajnoki cím védői. Védekezésük sokszor a durvaságig kemény, támadójátékuk bőszítően koncentrált és hatékony – az ellenfelek rémálma. Való igaz, alaposan megfiatalították csapatukat, de a régiek közül még Kehrmann, Von Behren vagy Zeitz is biztosan pályára lép majd. Nem így a nagy reménység, Oleg Velyky, aki a felkészülés során megsérült.
Szerbia és Montenegró bár nem szerepelt mindig kiválóan a nagy tornákon, most mégis valami azt súgja nekünk: ők lesznek a legnehezebb ellenfeleink a csoportban. És ha sok pénzünk lenne, még akár a négy közé jutásukra is fogadnánk, habár, elismerjük, ennek nagy a kockázata. De hát minden világversenyen van egy meglepetéscsapat, az olimpián éppen mi voltunk. A szerbek elég kiszámíthatatlanok ahhoz, hogy borsot törjenek nagyobb nevű ellenfeleik orra alá. Egészen kiváló spílereik vannak, a kérdés csak az, hogy Veszelin Vujovicsnak hogyan sikerül az öntörvényű klasszisokból ütőképes csapatot kovácsolni. Itt van mindjárt a sérüléssel bajlódó kapus, Sterbik Árpád, akit a minap jelöltek a világ legjobb játékosának. A mezőnyjátékosok közt alig akad otthon játszó kézis, míg Magyarországon négyen keresik a kenyerüket. A legtöbb gólt a Spanyolországban légióskodó Miloszavljevicstől és Marko Krivokapicstól várják. A főpróba nem sikerült a legjobbra, felkészülési meccsen a vb-5. déli szomszédunk Belgrádban hétgólos vereséget szenvedett csoportellenfelétől, Dániától. Igaz, öt kulcsjátékos is hiányzott a pláviktól. A svájci „előadáson” már biztosan fellépnek, és akkor, úgy sejtjük, az eredmény is más lesz.
Torkos izlandiak
Dánia is sötét lónak számít a mezőnyben. A szerb kapitány epésen azt mondta az északi alakulatról, hogy a barátságos meccsek világbajnoka. Pedig vannak „mérhető” eredményei is: a dánok a legutóbbi két Eb mindegyikén bronzot nyertek. Szimpatikus és sokra hivatott csapatnak tűntek, hogy aztán az olimpiára ki se jussnak, a vb-ken pedig leégjenek. Ha léteznek a kézilabdában ciklusok, akkor dán hullámvasút most is dobogóra repíti az északiakat. Csakhogy ilyenek ebben a nagyszerű sportágban nincsenek, így ugyanúgy meglepetés lenne a dán érem, mint 2004-ben Szlovéniában és 2002-ben Svédországban. Tehát lehet, hogy mégiscsak vannak… Na, ezt hagyjuk, a sport ismeretelméleti megközelítése helyett jöjjenek inkább maguk a dán gólvágók: az ezer válogatott gólja felett járó Lars Christiansen, a Barcelonában játszó Jeppesen és a Flensburban légióskodó Styger. Príma nevek, de a legprímább mégis az edző Ulrik Wilbeké. A dán női válogatottal olimpiát, vb-t és Eb-t is nyerő szakvezető egy éve arra vállalkozott, hogy a férfiakat is tartósan ott tartsa a világelitben. Ehhez azonban oda be kellene kerülni – Svájc egy lehetőség erre.
Magyarország esélyeit már fentebb taglaltuk. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Izland erősembereken túl pompás kézilabdázókat is adott a világnak. Csapatuk jó, de nem világverő. Arra azonban mindenkor képes, hogy a magasabbra rangsorolt csapatoknak – főleg a tornák elején – megnehezítse az életét, és az őket nem kellőképpen becsülőket olykor-olykor el is csípje. A C-csoport papíron negyedik legerősebb, pontosabban leggyengébb gárdája, ezzel együtt nagy hibát követ el az a csapat, amelyik félvállról veszi a szigetországiakat. A kulcsjátékosaik persze évek óta főszereplői az európai kézis szcénának, Gudjon Valur Sigurdsson (Gummersbach), Sigfus Sigurdsson (Magdeburg) és Olafur Stefansson (Ciudad Real) képességeit mindenki elismeri, de a csapatban több kismester van, mint a csoport másik három alakulatában. Továbbjuthatnak a csoportból, de nem az első helyen, ezzel együtt hat közé kerülésüknek csak valamivel van több esélye, mint az izlandi kánikulának. Bár ha jobban meggondoljuk, a globális felmelegedés is furcsa anomáliákat okoz.
Horvátország. Vele nyugodtan lehetünk elfogultak, a legjobb, leglátványosabb kézilabdát játsszák, mindezt tartósan és eredményesen, ha tetszik, tartós eredménnyel. Ha nem lenne elcsépelve a fordulat, a kézilabda braziljainak neveznénk őket. Így csak visszafogottan annyit róluk: extraklasszis játékosok extraklasszis csapatban. Anélkül, hogy a többi gárdát alábecsülnénk, az lehet az idei Európa-bajnok, aki képes a horvátokat megverni. Erre leginkább persze maguk a horvátok képesek, lásd a tunéziai vb döntőjét, amikor katasztrofális vereséget szenvedtek az esélytelen spanyoloktól. A horvátok magabiztosak, úgy tartják, még egyszer nem játszhatnak annyira hervatagon, mint tavaly Tuniszban. A jóllakottság és a túlzott magabiztosság (nagyképűség) is ellenfele lehet a megannyi ihletett spílerrel felálló aranycsapatnak. És hát már miért ne lennének jóllakottak, amikor kétszer nyertek olimpiát és egyszer vb-t? És miért ne lennének magabiztosak (nagyképűek), amikor idén is két játékosukat jelölték a világ legjobbjának, Ivo Balicsot és Mirza Dzombát, akik mellett ott van még Losert, Sola, Lackovics, Vori, Dominikovics és a többiek? De hát miért lennének jóllakva, amikor Eb-t még sohasem nyertek? Vagy mitől lennének túlzottan magabiztosak, amikor már eddig is bizonyították, olyan sztárok ők, akik képesek elviselni az esélyesség terhét? A hvg.hu elsőszámú favoritja a horvát válogatott.
Nem lekvár, orosz krém
Oroszország a horvátok legnagyobb riválisa a csoportban, és az sem keltene különösebb feltűnést, ha a két gárda az éremosztó meccseken is összeakadna egymással. A vénekből összeállított szbornaja kisebb meglepetésre az athéni olimpián éppen előlünk halászta el a bronzérmet, azóta generációváltás történt a csapatban, egyelőre nem túl nagy sikerrel, a tavalyi vb-n csak nyolcadikok lettek. A nagytekintélyű Vlagyimir Makszimov szövetségi kapitány a mostani csapatba behívta az öregek közül Kokcsarjovot, Torgovanovot és Kulesovot, de a csapatot nem légiósokra, hanem a hazai bajnok Csehovszkije Medvegyi játékosaira építi. Kiderül majd, igaza volt-e a kapitánynak. Bár az is igaz, a Makszimov voltaképpen kényszerhelyzetben van, mert a legjobbak, a kiváló orosz kézisuliból kikerülő légiósok nagyon kapósok az európai honosítási piacon.
Norvégia leginkább a csoport harmadik helyére aspirálhat, de a középdöntőből már aligha verekedi tovább magát. A tavalyi hetedik helye a vb-n szép eredménynek számít, és a világtalálkozó előtti selejtezőben a magyarok is tapasztalatokat szerezhettek a norvégok harcosságáról és lelkierejéről, amikor fegyelmezetten átmasíroztak rajtunk. A kapus Ege, a beállós Johnny Jensen és az irányító-átlövő Kjelling a legismertebb játékosaik, de a náluk nem a csillogó egyéniségek, hanem a töretlen csapategység határozza meg a játékot, noha szinte mindenki jó külföldi csapatokban edződik.
Portugália reálisan nézve biztos negyedik a berni csoportban, akár még azt is megelőlegezhetjük, hogy az Eb 16., tök utolsó helyére is neki van a legnagyobb esélye. Ennek ellenére nem érdemtelenül tagja a mezőnynek, legjobbjai spanyol klubokban küzdenek, a csapat játéka színes, gyors, olykor látványos – csak megfelelő ellenfél kell hozzá. A mai kézilabdában, amikor testtömeg-indexnek és az izomtömegnek is kiemelt szerepe van, a luzitánokat az európai középmezőnyhöz tartozó bandák is viszonylag könnyen ledarálják. Ezzel együtt Ricardo Andorinho (Portland S. Antonio) és a portugál kézilabda nagy öregje, Eduardo Coelho (Algeciras) több, mint „ügyes kis játékos”: nemzetközi klasszis. Kár hogy kevés hozzájuk hasonló van a csapatban.