A tiltakozók szerint az intézkedés figyelmen kívül hagyja a választási eljárásról szóló törvényt és nem alkalmazkodik a kerület történelmi, földrajzi és településszerkezeti sajátosságaihoz, s az MSZP irányában elfogult.
Molnár Gyula helyi MSZP-elnök, aki kiállt a módosítás törvényessége és a jegyző döntése mellett, nyilatkozatában azt írja: a választókerületi elosztás "a választók számának nagyfokú aránytalanságai miatt nem felelt meg a törvénynek". A választási iroda vezetője (aki egyben a jegyző) a választási eljárási törvényben foglaltaknak megfelelően járt el, és ezzel évtizedes mulasztást pótolt - írta. Álláspontja szerint a nyilatkozatot aláíró szervezetek vagy nem ismerik a törvényt, vagy félreértelmezik azt.
Hőrich Ferenc kerületi jegyző közleményében az áll, hogy a korábban megállapított szabályozás ellentétes volt az alkotmánnyal és a választási eljárásról szóló törvény előírásaival; indokolatlanul nagy eltéréseket tartalmazott, valamint sértette a választópolgárok egyenlő választójogát is. A jegyző aláhúzza: a helyi választási iroda vezetőjeként és köztisztviselőként - kollégáival együtt - feladatát kizárólag a köz érdekében, a jogszabályoknak megfelelően, köztisztviselői esküjének megfelelően, szakszerűen és pártatlanul végzi. "A választókerületek kialakításával kapcsolatos jogorvoslatokra a választási eljárásról szóló törvény szerint a megfelelő fórumhoz lehet jogorvoslatért folyamodni" - olvasható Hőrich Ferenc közleményében.