Nyomoz a rendőrség a bombariadók elkövetői ellen

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség a hétvégi két bombariadó elkövetői ellen. A Keleti pályaudvar felrobbantásával fenyegetőző telefonhívás a VII. kerületből, egy nyilvános telefonfülkéből érkezett.

A közveszéllyel fenyegetés vétségét elkövető két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Ha a fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta, a büntetés alapesetben három évig terjedő szabadságvesztés.

A rendőrség személyi és technikai erőinek indokolatlan igénybevétele miatt felmerülő költségeket a BRFK áthárítja az elkövetőre, ezt eddig hat esetben számlázták ki a közveszéllyel fenyegetőnek.

Tavaly júliusban egy 14 éves tököli lány fenyegetőzött azzal, hogy atombombával a fedélzetén egy busz tart a Parlament felé. A BRFK-nak akkor 130 ezer forint, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Tűzszerész Szolgálatának körülbelül 70 ezer forint volt a felmerült költsége a bombariadó miatt, azaz összesen mintegy 200 ezer forintot hárítottak át az elkövetőkre.