A napsütés mellett havazás is várható

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, főként északkeleten várható kisebb havazás, majd délutántól északnyugat felől felszakadozik a felhőzet - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szerdán eleinte változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel, majd a déli óráktól nyugat felől beborul az ég. Napközben északon, északkeleten néhol kisebb havazás kialakulhat. 

Kedden többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, szerdán többfelé megélénkül a déli szél. Hajnalban párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, -8 fok között, de a tartósan derült, havas területeken -10 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 0, +5 fok között, északkeleten kevéssel 0 fok alatt valószínű.

A Pireneusi-félszigettől Közép-Európán át egészen a Kelet-európai-síkság déli részéig anticiklon húzódik. Szárazföldünk északnyugati, északi területei fölött ciklonok vonulnak nyugatról keletre. Arrafelé gyakran erősen felhős az ég, és többfelé fordul elő csapadék, nyugaton eső, záporeső, keleten hó, hózápor. 

A következő 24 órában a Kárpát-medence fölé kissé enyhébb, eleinte szárazabb, majd ismét nedvesebb levegő érkezik.