Méretes hiánnyal számol Budapest idei büdzséje

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetését csütörtökön este a Fővárosi Közgyűlés a kormánypárti képviselők szavazataival.

A közgyűlés a 82 módosító indítvány közül csak egy kormánypárti indítványt hagyott jóvá. Az MSZP- és az SZDSZ-frakció közös javaslata mintegy 3,6 milliárd forinttal emelte meg a hivatal által benyújtott 416 milliárd forintos tervezetet.

A büdzsé kiadási összege így 420 milliárd forint, a bevételi oldala 367 milliárd, a hiánya pedig 53 milliárd forint lett.

A többség elfogadta azt a büdzsé főszámait nem befolyásoló pénzügyi bizottsági indítványt is, amellyel lehetővé tették, hogy a korábbi három hónap helyett egy évre vállalkozásba adjanak bizonyos feladatokat.

Az ellenzékiek szerint ez a döntés a városháza gondnoksági dolgozóinak, az őröknek és a takarítóknak a leépítését célozza. Danielisz Béla (MSZP) frakcióvezető-helyettes leszögezte, hogy a szocialisták egy ilyen szándékot biztosan nem fognak megszavazni.

A vitában Demszky Gábor a városfejlesztés a közlekedésfejlesztés évének tartva az ideit, hangsúlyozta, hogy a főváros is kiszámítható lesz, a költségvetés pedig biztosítéka a fenntartható fejlődésnek. Szerinte mindennek a legfontosabb garanciája, hogy jó a kormány és a főváros közötti együttműködés.

Atkári János főpolgármester-helyettes, aki több mint tíz évig a pénzügyek felelőse volt, a koncepciótlanság, a szűklátókörűség, "a gyávaság, a hazugság" és a rövidlátás költségvetésének nevezte az ideit. Mint mondta, könyvelői szemlélettel 170 milliárd forint egyszerű lehúzásával érték el az egyensúlyt. Úgy vélte, hogy 2006 "a padlássöprés" éve lesz a fővárosban.

Több bizottsági elnök, így Körmendy Ferenc (SZDSZ), a kulturális grémium és Bánsági György (MSZP) a környezetvédelmi bizottság elnöke is aggasztónak tartotta az ágazat költségvetésének erőteljes visszafogását. Endrédy István (MKDSZ), a várostervezési bizottság elnöke egyebek közt párhuzamot vont az önkormányzat mai és 1996-os adósságspirálos helyzete között, aminek a következménye a víz-, a gáz-, és a csatornázási művek privatizálása lett.

Az ellenzékiek bírálták a költségvetés megalapozatlanságát, működésellenességét és az egyre növekvő hitelállományt is. Benga Oláh Tibor (MSZP) sérelmezte, hogy a Cigányház a tavalyi 260 millió forint helyett, idén 93 milliót kap. Emiatt 500 diák nem remélhet ösztöndíjat, 2500-an pedig speciális nyári táborozástól esnek el.

Nehezményezték az ellenzékiek az oktatás és a szociálpolitikai területet érintő visszafogásokat is. Kupper András (Fidesz) értelmetlennek tartotta az általa szomorúnak nevezett költségvetés vitáját. Úgy vélte, hogy a mintegy négymilliárd forintos MSZP-SZDSZ-módosítással "a mutyizás" költségvetése jött létre, amiből hiányzanak a városvezetők korábbi ígéretei.