Lévai Anikó és Orbán Viktor bevonul.
Nézze meg galériánkat, kattintson!  © hvg.hu
|
Kis túlzással teljes tétnélküliség jellemezte a Fidesz budapesti kongresszusát. Senki sem hihette, hogy nem az egyedüliként jelölt Orbán Viktor, illetve Mikola István lesz a párt kormányfő-, illetve kormányfő-helyettesi jelöltje. A Fidesz utóbbi tíz éve alapján kétség sem férhetett ahhoz, hogy elfogadják majd a párt választási programját is. Így is történt. Ezzel együtt formabontó volt a kongresszus, mert valójában nem a párt legfőbb döntéshozó szerve ülésezett, hanem választási (lakossági) rendezvényt tartottak. A szónokok többsége formálisan nem kötődik a Fideszhez, a program vitája sem szerepelt a napirenden, és a rendezvény olyannyira nélkülözte a „formalitásokat”, hogy a programról is elfelejtettek szavazni, így annak eredményét sem ismerhettük meg.
Ami mégsem tette teljesen tétnélkülivé a kongresszust, az maga az időpont: három héttel a választások előtt szimbolikusan is megnövekedett jelentősége van a párt listavezetője szereplésének, az erőgyűjtés időszaka véget ért, jöhet a kampányfinis. Most már valóban egyetlen párt sem tehetné meg, hogy parázs vitát folytasson a jelöltek személyéről és a programról. Ugyan ilyesféle vitákra jóideje esély sincs a Fideszben: a választókerületi vezetőket, a képviselőjelölteket maga a pártelnök választja ki.
Míg csinos lánykák kezükben narancsszín szavazóládákkal vadászták a voksokat (némileg megnehezítve a szavazás titkosságát), a megszokott fideszes liturgia szerint egymást követték a szövetséget és a személyesen Orbán Viktort támogató hírességek. Színészek, sportoló, mozgássérült jelölt (ráadásul Dávid Ibolya tamási kihívója), híres-neves orvos, a gazdák és a munkások nevében nyilatkozó érdekvédők mind-mind Orbán Viktort ajánlották miniszterelnök-jelöltnek. Még azután is, hogy a szavazó urnákat is rég lezárták, de így legalább a szavazatszámlálók kaptak időt, hogy munkájukat nyugodtan befejezhessék.
A szónoklatok élvezete mellett a küldöttek leginkább a meghívottak, a magyar celebek kipécézésével töltötték idejüket. Volt, akit könnyű volt kiszúrni, mert a pódium köré ültették, vagy percenkénti indítással érkeztek, hogy a közönség figyelmét ne kerülhessék el. A tájékozódást segítette, hogy sokuk arcát a beszédek alatt vágóképként vetítették ki.
Belső körön belülinek számít tehát Vikidál Gyula, Grosics Gyula, Mádl Dalma, Nemeskürty István, Gulyás Dénes, Balázs Péter, Philip, Schmidt Mária vagy Demjén Rózsi, aki el is énekelte a Fidesz választási nótáját A föld könnyeit (méltó pandanja a szocialisták Igen című indulójának – „szívünkkel szárítjuk fel” – így Rózsi refrénje). A legnagyobb tapsot pedig az a Szabad György kapta, aki szerdán nem fogott kezet Gyurcsánnyal, és most demonstratívan lejattolt az egész Fidesz-vezérkarral. Afféle botcsinálta kremlinológusnak érezzük magunkat, amikor a külső körön kívülieket vizslatjuk, pikánsnak találjuk, hogy felbukkan Pataki Atttila, Kékessy Dezső vagy Siklósy Beatrix is. Hiányoltuk Fábry Sándort és Ákost, de persze akár ott is lehettek, nagy volt a tömeg.
A párt politikusait már Orbán a listaállítás során értékelte. Répássy Róbert vagy Révész Máriusz kiesett a pikszisből, ennek ellenére mindketten ott voltak, bár kissé megtört volt a tekintetük. Felbukkan a jogerősen elítélt Várhegyi Attila is, aki jobb híján a szavazatgyűjtő lányok körül teszi magát hasznossá.
Nem volt az sem véletlen, hogy a politikusok közül nagy ováció fogadta Áder János és Kövér László megjelenését. A ruházat is fontosnak tűnt, az Orbánhoz közellévők öltönyben, nyakkendőben, Rogán és Deutsch-Für lazán, nyakkendő nélkül, magára hagyatott Révész Máriusz egyenesen szürke pulóverben.
Mikola István. A frontsebész
© hvg.hu
|
A szervezők délelőtt 11-re hirdették meg a kongresszust, így volt még idő templomba is elmenni. A felszólalásokból kiderült, sokan meg is tették, ennek viszont az lett a következménye, hogy egyeseknek nem sikerült megérteni, hogy nem hitéleti, hanem pártrendezvényen vannak. Röpködtek a bibliai, liturgiai kifejezések, allegóriák. Császár Angela egyenesen odáig ment, hogy – ha jól értettük – Orbánt Jézushoz hasonlította, amikor arról beszélt: „mindenkinek el kell menni szavazni, és meg kell győznünk az embereket, hogy ne Barabást válasszák, hogy ne őt váltsák ki Pilátustól, hanem Jézust, a fényt és a világosságot és az életet.” A művésznő saját abortuszairól is beszélt, és személyes tanúságot tett az anyaság mellett a művi meddővé tétellel szemben.
A Fidesz holdudvarához tartozó színészek egyébként is kitettek magukért. Raksányi Gellért (Kutyu) még egy bökverset is elrappelt („kimentek a tankok, bejöttek a bankok”). De a legnagyobb sikere Eperjes Károlynak volt, akinek szárnyalását ugyan a közönség nem mindig tudta követni, de a művész nagy átéléssel, színesen és meggyőzően beszélt. „Az alapokig kell lenyúlni” – és itt nem cinikusan az alapok lenyúlására gondolt, hanem arra, hogy az iskolákban minden nap legyen torna- és erkölcstanóra. Kiderült, hogy ő mindennap imádkozik „Ferenc testvérért” (ő Gyurcsány), de Mária (ő a Szűzanya, „az első keresztény”) két esetben is választ adott a mostani miniszterelnöknek, amikor a „fatimai szűz” napján a Fidesz megnyerte az európai választást, és amikor Sólyom lett az államfő Szili helyett.
Jóindulattal fogadták a küldöttek Csókay András idegsebészt is, aki felvázolta előttük a keresztény Magyarország vízióját. A szónok hit és a szolidaritás fontosságáról beszélt. A rendszerváltás óta csak kétszer négy év volt olyan, amikor az emberek azt érezhették, hogy a miniszterelnök, a kormányzati vezetők szeretettel fordulnak feléjük. "Sajnos ez most nem így van" - tette hozzá keserűen Csókay. A doktor úr szerint ma délelőtt 900 ezren tartottak engesztelő áldozatot Orbán Viktorért.
Nagy ováció fogadta Balogh Gábor világbajnok öttusázónkat is, aki sietve kijelentette, hogy nem a szavak embere. És valóban. Ő a magyar versenysport megmentését várja a „sportszerető” Orbántól.
Amikor a küldöttek – akik közé számos vendég, támogató vagy polgári körös is vegyült, és az előzetesen kialakított rend bomlani kezdett – már kissé elpilledtek a számos személyes tanúságtételtől, végre következett Mikola István. A politikust ugyan a korábban felszólalók közül senki sem „ajánlotta”, de a küldötteknek az is elég volt, hogy Orbán Viktor meg igen: 1274 szavazatból 1211 támogatót kapott a „nemzet orvosa” (így emlegeti kedvtelve pártelnöke). Mikola jól beszélt, kötetlenül, sarkosan fogalmazva osztotta ki politikai ellenfeleit. Nem a nemzet kedves doktor bácsijaként, afféle Buga doktorként szónokolt, hanem egy frontsebész magabiztosságával. Persze így is voltak erőltetett poénjai, de a hallgatóságban biztosan megmarad majd, amiről az egyik pszichiáter kollégája panaszkodott neki,: „mára odajutottunk, hogy a rendelőmben már nincs egyetlen normális elmebeteg. (…) Nincs egy rendes skrizofrénia, paranoia, (…) [helyette] mindenféle magatartászavar, szocializációs problémák, pánikszindróma, neurózis, munkahelyi stressz helyzetekből következő lelki bántalmak vannak.”
A jobboldali szavazókat pedig hájjal kenegethette akkor, amikor kifejtette: „ az új nemzettudat csak akkor tud kialakulni, hogyha abban a bizonyos nemzetlélekben, a kollektív tudattalanban elegendő energiatömeg, energiamennyiség van. Sajnos, az alaphelyzet nem jó, mert a magyar nemzet lelkéből, a kollektív tudattalanból Mohácstól Trianonig, Trianontól december 5-ig, a történelmi vereségek, háborúk elszívták az energiákat. Ma energiahiányos a kollektív tudattalan, vissza kellene valamilyen módon töltenünk ebbe az energiát, erőforrásokat kellene nyernünk ahhoz, hogy elindulhasson egy új, olyan nemzettudat kialakulása.”
Mikola négy orvosságot ajánlott a beteg társadalomnak, ezek: az identitás, a szolidaritás, a család és a hit. „ Magyarnak lenni kollektív neurózis" – idézte József Attilát. (Kelet-európaiak vagyunk, zilált az idegzetünk és kemény a WC-papírunk – szárnyalt Esterházy Péter nyomán a zabolátlan tudósítói képzelet. Na, de ezt most hagyjuk.) A Fidesz listamásodikja ezzel az állapottal szállna szembe, ha a választók is úgy akarják. „Bátornak érzem magam, jó kondícióban vagyok” – jelentett ki magabiztosan. És valóban, annak is látszott.
Azért a nemzettest miatt érzett aggodalom sajátságos motívumairól is szólt: "Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk, az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban." Ez bizony méretes elszólás, amiért Mikolát biztosan nem fogják megdícsérni.
Orbán Viktor. Most nem a milliárdok röpültek
© hvg.hu
|
Mikolát Orbán Viktor követte főműsorszámként, aki most is megcsillogtatta a riválisai által elismert orátori képességeit, bár láttuk már jobb formában is. Miután az 1342 érvényes szavazat közül 1334-et ő kapott, beindultak a fúvógépek és töméntelen narancsszín papírral fújták be a lelkes publikumot. Az eufórikus kupagyőztesi felütés után vontatottnak tűnt a beszéd eleje. A megemlékezés a 42 éve történt német megszállásról vagy a hosszadalmas üdvözlések (amibe még egy sárga rózsa átadása is belefért a feleségnek), tiszteletkörök helyénvalók és udvariasak voltak ugyan, de a közönség hangulata érezhetően leült.
A szónoklat íve csak lassan emelkedett akkor is, amikor a pártelnök a világ első könyvéről beszélt – vagyis a párt programjáról –, amelyiket 3,2 millió ember írt és a Fidesz gyúrt egybe. A „könyv” – újabb biblikus utalás – születésének körülményeit már ezen a rendezvényen is többen felidézték, eleinte feleslegesnek tetszett az ismétlés. Hogy aztán retorikai ugródeszkának bizonyuljon!
Orbán felidézte kormányzása véleménye szerint legnagyobb hibáját: „ az agyunkat és a szívünket teljesen bekebelező kormányzati munka mellett az ellenfeleink felől érkező mérges nyilak előli hajladozások közepette nem vettük észre, hogy a politika mérföldekre sodródott az emberektől. A rendszerváltoztatás kezdeti lendülete kifulladt, erkölcsi tartalékai kimerültek, és az Országgyűlés képviselőivel egyetemben a kormány minden derék erőfeszítésével és hibájával együtt messze az emberek feje fölé emelkedett. Nem vettük észre, hogy az emberek nem érzik magukénak sem a politikai, sem a gazdasági rendszert, amelyben élniük kell. Nap, mint nap úgy érzik, az állam, a piacgazdaság és a politika nem szolidáris velük, és ezért egyre inkább csak eltűrték azt a rendszert, amelyet 17, 16 esztendő alatt felépítettünk. A demokráciai intézményei változatlanul zakatolnak, a demokrácia lelke azonban ismeretlen helyre távozott. Talán a szívekbe húzódott vissza, és ott vár reménykedve.”
Ehhez képest jelentene mást az emberekhez közvetlenül történő odafordulás. A Fidesz megjárta maga négyéves Canossáját, tanult hibáiból, és készen áll az új szövetségre, amely történelmi küldetést teljesít. Orbánék visszataláltak a gyökerekhez (reformáció): „a politika a közös ügyek intézése. Munka és összefogás. Cselekvés és együttműködés, siker és szolidaritás.”
A most elfogadott (?) programot persze nem a nép írta, de a sok-sok országjárás, politikai akció legalább annyi eredményt biztosan hozott, hogy – legalábbis szóban – embermilliókat lehet mögé állítani, nagyjából annyit, ami 60 százalékos részvétel mellett kétharmadot jelentene Orbán pártjának.
A szónok és közönsége akkor talált azonban igazán egymásra, amikor Orbán régi önmagát idézve, hetykén rontott az ellenre („a győzelemhez vezető úton világos és egyenes beszédre is szükségünk lesz – higgadt, nyugodt, de egyenes beszédre”) . Ekkor már nyoma sem volt a visszafogott, somolygós, mostanában megszokott „miniszterelnök urazásnak”, Orbán rendesen kiosztotta Gyurcsányt. „ Hiába, kedves barátaim, nehéz a szocialisták észjárását követni. Olyan az, mintha az ember cselekményt keresne a paradicsomlevesben csak azért, mert betűtészta van benne” – hangzott az első sziporka. Ami azért nem volt a legsikerültebb, hiszen akár úgy is dekódolható, hogy ki és miért keresne a levesben akciót, csak azért mert betűtészta van benne. A hívek nem így értelmezték, inkább jót kacagtak.
„Ki kell mondanunk, ilyen sikertelen, ilyen hangos, de egyúttal ilyen sikertelen, ennyire tehetetlen kormánya régen volt már Magyarországnak. Még a megelőző rendszerben sem volt, mert ott legalább csínjával bántak a helyzetértékeléssel. Ott nem mondták nekünk, amikor baj volt, hogy dübörög a gazdaság. Nem mondták azt, hogy bennünket irigyelnek a spanyolok, a németek és a franciák” – értékelt Orbán.
Majd nem kevesebbet állított, minthogy „a felháborodásért, a miniszterelnök útját kísérő érzelmekért maga a miniszterelnök a felelős. Mindenkit megsértett! Mindenkit kioktatott! Mindenkit megbántott, és most ő akarja eljátszani a megbántott ember szerepét. Ezt nem fogjuk hagyni!” Jelentős a hangnemváltás a korábbi Fidesz-vezetői megnyilvánulásokkal szemben, amelyek eddig elhatárolták a pártot a Gyurcsány-ellenes akcióktól, sőt elítélték azokat. Orbán most indokoltnak nyilvánított őket, és egyben szabad kezet adott a rivális harcos ellenfeleinek.
Orbán nem habozott felsorolni a kormányfői „sértéseket”, amelyek igazolják a tüntetéseket, ezek egy része valós, másik fele csúsztatás vagy túl van dimenzionálva, de a jobboldalon már toposzoknak számítanak. A közönség vevő is volt rájuk.
„A luxusbaloldal vezére ideges és fenyegetőzik. Kommandósokat vezényelnek ki az ünnepi gyűlésekre! Rendőri erődemonstrációkat tartanak! A vak is láthatja: azért fenyegetőznek, mert ránk akarnak ijeszteni. Meg akarnak félemlíteni bennünket” – indokolta végezetül, hogy miért is hívott össze április 2-ra nagygyűlést Budapestre. Korábban is számítani lehetett, hogy a Fidesz megismétli majd a példátlanul sikeres tüntetését, amelyet 2002-ben a két választási forduló közé időzített. Akkor Orbánnak a hatásos nagygyűlés is segített abban, hogy a választási vereség mértékét minimalizálja. A bejelentés mostani tempírozása most sem lehet véletlen: Hiller István tegnap beszélt arról, hogy a választás előtt két héttel óriási gyűlést tartanak a fővárosban.
Sokan azt gondolták, a listavezetők tévés vitája lesz a kampány csúcspontja. De mi lesz ez ahhoz képest, hogy két hét múlva Budapestnek soha nem látott politikai erődemonstrációban lesz része? A következő két hét az erre való felkészülés jegyében telik majd.Zádori Zsolt