A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) tizenegyedik alkalommal adja ki éves beszámolóját. A NEKI a kiadványban azokról a diszkriminációs ügyekről ad hírt, amelyekben különböző jogi eljárásokat kezdeményezett bíróságok, hatóságok előtt.
A korábbi gyakorlattól eltérően az Iroda ezúttal ismerteti azokat a 2005-ben született – sokszor precedens értékű – ítéleteket is, amelyek a korábbi években diszkrimináció miatt kezdeményezett eljárásokban születtek. 2005-ben vált jogerőssé az az ítélet, ami ötszázezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte azt a vagyonvédelmi céget, amely a hozzá munkára jelentkező roma férfit származása miatt nem alkalmazta. A bíróság ítéletében kifejtette, hogy önmagában az a tény, hogy valakit kizárólag származása miatt elzárnak a munkavégzés lehetőségétől, megalapozza a nem vagyoni kártérítés iránti igényt.
A NEKI a hazai nemzeti, etnikai kisebbségek jogainak védelméért, az etnikai diszkrimináció csökkentéséért és az esélyegyenlőség megteremtéséért küzdő közhasznú szervezet. Ingyenes jogi segítséget nyújt minden olyan esetben, amikor valakit származása miatt hátrányos megkülönböztetés ér. 2005-ben az Irodához 218 panasz érkezett telefonon, illetve levélben. Tizenhat kiemelt jelentőségű ügyben kezdeményezett jogi eljárást elsősorban bíróságok, illetve az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt, ez évben már az Esélyegyenlőségi törvény adta új lehetőségek alkalmazása mellett.
2005-ben perelte be az Iroda azt az országos pénzintézetet, amely roma származású ügyfelének édesanyját a környezettanulmány alkalmával úgy jellemezte a bank hivatalos adatlapján, hogy az full dakota”. Munkaügyi eljárásokat kezdeményezett olyan munkáltatókkal szemben, akik a munkavállalót származásuk miatt nem alkalmazták. Közérdekű igényérvényesítés keretében nyújtott be keresetet az ellen az albérlet-közvetítő cég ellen, amely az interneten közzé tett hirdetésben a következő szöveget jelentette meg: "Lakás kiadó. Kizáró ok: állat és színesbőrű."