"A Szombathelyi Munkaügyi Bíróság hétfői ítéletének különlegessége, hogy a korábbi esetekben a konkrét kártérítési igényt perfolytatásban vagy külön eljárásban tárgyalták. Itt a soproni kórház 11 orvosának teljes anyagi követelését megítélték, perköltséggel, ügyvédi díjjal együtt" - tudatta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
Éger István szerint az ügyeleti díjak kifizetésére évente 40 milliárd forinttal többet kellene fordítani, ha az EU-s szabályoknak megfelelően az ügyelet teljes ideje munkaidőnek számítana, nemcsak negyede vagy nyolcada, mint az a jelenleg is érvényes kormányrendeletben szerepel.
A múlt héten ülésezett legutoljára az illetékes minisztériumi bizottság és kiderült, hogy az ügyben nem történt semmi. Éger szerint a késlekedésért az egészségügyi tárca felelős, hiszen novemberben személyesen állapodott meg a miniszterelnökkel, hogy kidolgozzák a jogi hátteret és a 2007-es költségvetésben már a pénzről is lehet beszélni.
Az ügyeleti díjak EU-s szabályok szerinti kifizetése nem béralku, hanem jogos követelés. A teljesített munka törvény szerint díjazását perrel ki lehet kényszeríteni - szögezte le az elnök.
Nem tudja, mekkora összeget kell kifizetni az orvosoknak, mert nem ismeri az ítéletet - reagált a történtekre a soproni kórház igazgatója, hozzátéve, az intézmény a döntést megfellebbezi, azonban "ha a 11 orvos követelése jogos, akkor a megemelt díj jár annak a 100 embernek is, akik még ügyeltek. A kórház a jogszabályok szerint fizetett, ha ennél többet ítél meg a bíróság, valakinek állni kell az összeget".
A kórház neurológiai osztályának orvosa elmondta, hogy neki a 2004 május elsejétől 2005 év végig tartó időszakra bruttó 1,2 milliós kártérítést ítéltek meg, de a perközösséget alkotók teljes kártérítési összegéről nincs tudomása.
Többmilliós kártérítés elmaradt ügyeleti díjak miatt
Utolsó frissítés:
A soproni kórház ellen született meg az első olyan ítélet, ahol a bíróság egyszerre jogosnak mondta ki az orvosok igényét a ki nem fizetett ügyeleti díjra és a kártérítést is megítélte.