Gyurcsány Ferenc nem, Polt Péter megjelent a parlament költségvetési bizottságának csütörtökön 9 órakor megkezdődött ülésén, ahol a miniszterelnököt és a legfőbb ügyészt az Altus Rt., valamint a Közlöny és Lapkiadó Kft. között 1995-ben létrejött szerződés miatt hallgatnák meg. Gyurcsány Ferenc levélben közölte: előre egyezetett időpontban kész megjelenni a bizottság előtt - mondta Varga Mihály, a testület fideszes elnöke.
Az MSZP képviselői a szerdán előrejelzettnek megfelelően nem jelentek meg az ülésen. A napirendről a bizottság a szavazatképesség hiánya miatt nem tudott dönteni, ugyanakkor a jelenlévő fideszes képviselők úgy határoztak Szijjártó Péter javaslatára, hogy mivel a testület tanácskozásképes, ezért lefolytatják ülésüket.
Molnár Albert, a pénzügyminisztérium államtitkára távozott az ülésről, mivel, mint mondta, a bizottság nem tudta elfogadni napirendjét. Egyúttal úgy vélekedett, hogy Varga Mihály fideszes bizottsági elnök visszaélt jogkörével, hiszen a költségvetési bizottságnak nincs kompetenciája vizsgálni az Altus Rt. és a Közlönykiadó Kft. közötti 1995-ös szerződést.
A legfőbb ügyész, Polt Péter azt mondta: csak azt követően tud válaszolni a kérdésekre, ha a bizottság elfogadja napirendjét, s azt is közölte, hogy ami nyilvánosságra hozhat az ügyről, azt már előzőleg megtette.
A Fidesz az állami vagyont ért jelentős kár helyrehozásának érdekében kezdeményezte a bizottság összehívását. Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn bejelentette: a közérdek sérelmét állapította meg a Legfőbb Ügyészség a kormányfőt is érintő Szalay utcai ingatlan ügyében.