HVG |
A kortesszabályok alkotói ugyanis 1989-ben a pártokat helyezték a választási küzdelem középpontjába: a független egyéni jelölteken kívül csak ők indulhatnak parlamenti mandátumokért. Ennek megfelelően a kampányfinanszírozási szabályok is csak rájuk vonatkoznak. A korteskedő szervezetek közül kizárólag nekik kell elszámolniuk bevételeikkel és kiadásaikkal, csak az ő kampánykiadásaikra van felső határ. Ezt a hiányosságot hamar felfedezték, s a maguk javára fordították a pártok: már 1994-ben külsősöket vontak be a korteskedésbe, kikerülendő a korlátozásokat vagy a nyilvánosságra vonatkozó előírásokat.
Szerepük azonban sokat változott mostanáig. Jelenleg elsősorban a negatív kampányok átvállalására utalnak jelek, míg eleinte inkább a pénzgyűjtés, illetve a pártkassza tehermentesítése volt jellemző. Aztán 2002-ben - főleg az első forduló után - új jelenségként már főleg arra szolgáltak a civil akciók, hogy egy-egy politikai erő társadalmi támogatottságát igazolják: például egyesületek, magánszemélyek tettek közzé sajtóhirdetéseket valamelyik politikai erő mellett.
Dr. Kende új Orbán-könyve. Kiszervezés kérdése © Túry Gergely |
Az előnyök persze hátrányokkal is járnak. Mivel (formálisan) nem a választási küzdelem részeseiről van szó, a kampányoló civilek nem jogosultak például olyan kedvezményekre, mint amilyenek a pártokra vonatkoznak, vagyis hogy a kormányellenőrzés alatt álló adóhivatal nem vizsgálhatja őket, vagy hogy a választási kampánygyűléseket nem kell bejelenteni a rendőrségen, mert azokra nem vonatkozik a gyülekezési törvény. Sőt - egyébként bármennyire aggályos is ez - előállhat olyan helyzet is, hogy a posta "tudni akarja", mit terjeszt egy egyesület megbízásából, mint a Magyar Vizsla esetében, amit az állami cég egy párttal szemben aligha engedne meg magának kortesidőszakban.
Sólyom László köztársasági elnök, a lapzártánkkori állás szerint, január 19-én bejelenti a parlamenti választás időpontját, így hivatalosan is elkezdődik a kampány. Ez - az eddigi jelek szerint - azzal jár majd, hogy minden eddiginél nagyobb szerepet kapnak a szatellitszervezetek.
Éppen ezért az is nyilvánvalóvá válik, hogy a törvényhozást milyen súlyos mulasztás terheli, amiért nem szedte rendbe a kampányszabályozást, s azon belül nem rendelkezett a külsősökről, ahogy például Nagy-Britanniában tették (lásd Brit regiszter című írásunkat). Elképzelhető lenne például, hogy az Országos Választási Bizottság előzetesen nyilvántartásba vegye e szervezeteket, éppen úgy, ahogy most a mandátumokért induló pártokkal teszi, s az is a választások tisztaságának javára válna, ha az Állami Számvevőszék beletekinthetne az álcázott kampányszervezetek könyvelésébe.
JUHÁSZ GÁBOR