Országos körözés a Magyar Nemzet főszerkesztője ellen

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bíróság elrendelte Liszkay Gábornak, a Magyar Nemzet című lap főszerkesztőjének országos rendőrségi körözését, miután nem jelent meg annak a rágalmazási pernek a szerdai tárgyalásán, amit Demszky Gábor indított a főszerkesztő és két munkatársa ellen - nyilatkozta Demszky Gábor felhatalmazásával Bőhm András.

Az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője elmondta, hogy szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódott az a régóta tartó per, amit a főpolgármester indított a horvátországi nyaralójával kapcsolatban korábban a sajtóban megjelent valótlan közlések miatt. A politikus Demszky Gábortól úgy értesült, hogy a lap belpolitikai rovatvezetője a szerdai személyes meghallgatáson megjelent, s a valótlan közlések miatt bocsánatot kért, amit a főpolgármester jogi képviselője útján elfogadott. Így a bíróság vele szemben megszüntette az eljárást.

A bíróság egyidejűleg észlelte, hogy a Magyar Nemzet című lap főszerkesztője többszöri idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson. Miután a Liszkay Gábor bejelentett lakcímére kiküldött idézések kézbesítetlenül érkeztek vissza, a bíróság megkeresésére a rendőrség felkereste a bejelentett lakcímet. Itt megtudták, hogy Liszkay Gábor évek óta nem lakik azon a címen. Mivel lakó- vagy tartózkodási helyéről további információt nem sikerült szerezniük a rendőröknek, ezért a bíróság elrendelte az országos személyi körözést.

Büntetőügyben a vádlottat csak lakcíméről lehet jogszerűen megidézni, arra tehát nincs törvényes lehetőség, hogy valakit a munkahelyéről idézzenek - tette hozzá a frakcióvezető.

Bánáti János jogi oktató, címzetes egyetemi tanár az eset jogi hátterét vázolva az MTI-nek elmondta: az ügy megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a büntetőeljárás nem tehet különbséget az eljárás szereplői között olyan szempontból, hogy az egyik ismertebb, a másik pedig nem. 

A magánvádas eljárások esetében mindenkor a lakcímnek van jelentősége, a munkahelynek viszont nincs. Még akkor sem, ha az az adott személy esetében ez közismertnek számít. Bizonyos személyiségjogi-adatvédelmi okokból a munkahelynek nem is lehet köze az ilyen ügyekhez - mondta Bánáti János, hozzátéve: az rossz is lenne, ha az idézések a munkahelyre mennének. Ugyanakkor ha a lakcím ismeretlen, a bíróságnak joga van elrendelni  nyomozást a nyomozó hatóság közreműködésével a lakcím felderítése érdekében - tette hozzá.

Bánáti János közölte: az ilyen ügyekben ugyan a jogi képviselő magától is bejelentheti a vádlott tartózkodási helyét, ám tőle ilyen információt a bíróság nem kérhet, hiszen ez is az ügyvédi titok részét képezi. Bánáti János elmondta: ha valakinek változik az állandó lakhelye, és elmulasztotta ki-,  illetve bejelenteni a változást, az szabálysértésnek minősül.