Tisztán liberális vezetésű lesz az informatika területével kiegészített gazdasági minisztérium, amelyet Kóka János vezet, az egészségügyi tárca, ennek élére Molnár Lajos kerül, a környezetvédelmi minisztériumot pedig továbbra is Persányi Miklós irányítja az új Gyurcsány-kormányban. Kuncze Gábor hozzátette, hogy az államtitkárok személyéről a döntést később hozza meg az SZDSZ.
A miniszterelnök közölte 11 plusz egy minisztériumból (kancellária) áll majd az új kormányzat struktúrája. Mint mondta, nem lesz kormányfő-helyettesi poszt. Kitért arra, hogy a minisztériumok szerepe jelentősen meg fog változni, érdemben átalakul a kormányzati felelősségből való részesedés mértéke, erőteljesebben jelenik meg az összkormányzati felelősség érvényesítése. Megváltozik majd a minisztériumok irányítási szerkezete is, ennek körében érdemben átalakul a miniszterek feladatköre és az államtitkárok szerepköre, új javaslataik lesznek ebben - tette hozzá.
Jövő kedden a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt fogja a parlament tárgyalni, ehhez kötődően a hét közepén az erről szóló részletes koncepciót bemutatják a nyilvánosságnak.