Hirschler Richárd: Pár nappal ezelőtt azt mondtad, hogy "a magyar parlamentáris rendszerben a miniszterelnök nem választott király, aki a következő választásig azt csinál, amit akar - legfeljebb nem választják újra". Most is tartod ezt? Annak fényében, hogy mint a hvg.hu is megírta, Gyurcsány szépen kiszervezi a miniszterek feneke alól a hatalmat, és különböző testületeken keresztül rövid pórázra fogja őket, itt senki sem tud majd nagyon ugrálni. Azon már nem is lehet csodálkozni, hogy feltehetően a külügyeket is ő fogja vinni, miniszterválasztása erre utal. Egykori üzlettársával, Szilvásy Györggyel kettesben fognak dönteni kormányügyekben. Nem fog a fejébe szállnia hatalom?
Bence Görgy: Nem először fordul elő velem, hogy attól tartok, túl rosszhiszemű vagyok, és aztán kiderül, hogy naív voltam. A királyozásnál is vakartam a fejem: nem túlzás ez? Azóta egy kiváló publicistánk – bízom benne, hogy rejtett gúnnyal – II. Józsefhez hasonlította a kijelölt miniszterelnököt. Az értelmiség egy része, köztük jeles tudósok olyan tisztelettel, már-már imádattal veszik körül, hogy az bárkinek a fejébe szállna. De azért még mindig bízom. Egyrészt abban, amit a múltkor mondtam. A Fidesz most olyan állapotban van, hogy nem kell különösebben tartani tőle. Ez fölszabadítja azokat az újságírókat, akik korábban szemet hunytak Gyurcsány elképesztő allűrjei fölött, nehogy a rettegett ellenpárt malmára hajtsák a vizet. Másrészt – ahogy erre az előző beszélgetésben is utaltam – bízom az alkotmányos berendezkedésben. Ahogy mostanában illik mondani, jobbkezünket a szívünkre téve: bízom a nagybetűs Köztársaság alkotmányában.
H.R. : Hogy jön ide az alkotmány?
B.Gy.: Úgy, hogy az alkotmány szerint a miniszterelnöknek szinte korlátlan szabadsága van a miniszterek kinevezésében és elmozdításában, mindenféle törzskari és döntéselőkészítő testület felállításában. Mint látjuk, ez a miniszterelnök bőven él is szabadságával. De hiába szervez ki mindenfélét a minisztériumokból a gemkapocs beszerzéstől a hőn óhajott európai pénzek elosztásáig, a minisztereknek – az Alkotmány szerint – nem ezek a törzskari és stratégiai testületek adnak utasítás, hanem a kormány. Hiába bízza meg mindenféle feladattal az új testületek élére állított embereit, az ő döntéseiket a végén a minisztereknek kell jóváhagyniuk.
H.R.: De lesz-e, aki elszámoltatja? A Fidesz, te is említetted, pillanatnyilag belső válsággal küzd, az MSZP megosztott máris, Mintha Gyurcsánynak nem lenne ellensúlya…
B.Gy.: A pártok belső viszonyairól csak annyit tudok, amennyit az újságok írnak. De azzal hízelgek magamnak, hogy előnyei is vannak a kinnfentességnek. Bármi folyik is zárt ajtók mögött az MSZP-ben, a legfontosabb valószínűleg az, amit mindenki tud. Az, hogy a szocialista párt erős emberei, akik most minden várakozás ellenére hatalmi pozícióban maradtak, azért erősek, mert bázisuk van a pártban, és ami ennél is fontosabb, egész választókerületek, megyék választóinak többsége áll mögöttük. Ezért a miniszterelnöknek nagyon meg kell gondolnia, hogy kiteszi-e őket a pozíciójukból, ha nem engedelmeskednek a föléjük rakott komisszárok utasításainak. Nem is szólva arról, hogy a minisztercserék, kormány-átalakítások megingatják a kormány népszerűségét. Ami pedig a Fideszt illeti, ahhoz nem kell egységesnek lennie, hogy a parlamentben, az ombudsmanok és az alkotmánybíróság segítségével próbálja megfékezni a miniszterelnököt, ha végképp elszalad vele a ló.
H.R.: Mondhatjuk, hogy Tony Blair recep szerint alakulnak itt a dolgok? De ehhez egy olyan kvalitású, mégiscsak a demokrácia emlőin nevelkedett politikus kellene mint Blair. Dehát egy volt KISZ titkár?B.Gy.: Ezer éve ismerjük egymást. Tudod, nem vagyok elragadtatva tőle, hogy egy volt főkiszes a miniszterelnök. De a polgárok többségét ez nem izgatja, így hát én is igyekszem túltenni magam rajta. Ami viszont nagyon is aktuális, az Gyurcsány következő alakja, a cégtulajdonosé, a gyárosé. Összeférhetetlen a miniszterelnökséggel, annak szokták tartani a legtöbb országban – a nagy kivétel Berlusconi Itáliája volt –, hogy vállalkozásai, gyárai legyenek. Az ilyen gazdasági érdekeltségeket a hatalom csúcsára kerülvén eladja a politikus, a pénzt pedig olyan alapokba fekteti, amelyek döntéseibe nincs beleszólása, sőt nem is tud róluk. Ezt hívják blind trustnak.
H.R.: Igen-igen. Ezt minden lehető és lehetetlen alkalommal elmondod. De mit szólsz ahhoz, hogy a miniszterelnök Tony Blair receptjét alkalmazza?
B.Gy .: Azért ez sem valami nagy újdonság. Épp Gyurcsány hasonlítgatja magát unos-untalan Blairhez. Nos, hagyjuk most a két ember kvalitásait, és azt is, hogy Magyarország nem Anglia. A hasonlóság abban áll, hogy sem Blair, sem Gyurcsány nem a saját pártjának az embere. Hogy a pártjuk nem szereti őket, de elfogadja, amíg úgy érzi, hogy csak tőlük remélhet választási győzelmet. A nagy különbség pedig az, hogy Blair is végtelenül hiú, imádja a sikeres, gazdag embereket, de ő – Gyurcsánnyal ellentétben – sok mindenben egy húron is pendül az egyszerű munkáspárti szavazóval. Vallásos, rendpárti. A yuppie allűrök mellett megvan benne a brit munkás, a brit kispolgár konzervativizmusa is.
Bence György a Metazin: Lapok lapja, szemlék szemléje online folyóirat társszerkesztője.